Tegnap egy baráti beszélgetésben megint szóba került Sólyom László nemrég megfogalmazott véleménye, amely szerint nem az Alkotmányban lefektetett állami és politikai keretekkel van baj, hanem azzal, amilyen tartalommal a jelenlegi pártok megtöltik azt.

Nos, ez afféle 22-es csapdája.

Azt gondolom, ha egy rendszer nem működik a gyakorlatban, a lényeg ez, és nem a teoretikus alkalmassága. Ha a jelenlegi politikai garnitúra ennyire képes az alkotmányos keretek között, amit nap mint nap tapasztalunk, akkor jogos felvetésnek érzem, hogy változtassunk ezeken a kereteken. Nincs értelme ragaszkodni egy olyan szisztémához, amely nem állja ki a praxis próbáját. Az már más kérdés, hogy miben és mennyiben lenne más egy új rendszer. Igazából ezen kellene gondolkodnunk.

A Tusványos egyik szakmámba vágó beszélgetése a tavaly október 23-i események médiavisszhangjának megítéléséről szólt. Azaz: mennyire voltak tárgyilagosak, illetve részrehajlók a televíziók és újságok által közölt beszámolók. A kerekasztalról szóló beszámoló a Transindexen is olvasható, és mivel magam is végigálltam azt a másfél órát, meg tudom erősíteni, hogy ennél több valóban nem hangzott el, mint amit a tudósító lejegyezni érdemesnek vélt.

Nehéz ugyanis úgy vitázni, ha mindenki mindenben egyetért, vagy legföljebb egymásra licitál, amikor az egy irányba húzó vélemények már túlságosan is egyhangúak. Már a résztvevők listája sem volt akármilyen: Borókai Gábor (a Fidesz kormányzása idején kormányszóvivő), Szalai Annamária (az ORTT Fidesz által delegált tagja), Farkas Attila (nemrég még a Fidesz parlamenti frakciójának alkalmazottja, jelenleg a Magyar Nemzet újságírója), Gajdics Ottó (a Hír Tv vezérigazgató-helyettese), csak hogy az ismertebbeket említsem. Az igazsághoz tartozik ugyanakkor, hogy a szervezők az MTV-ből és a Népszabadságtól is hívtak munkatársakat, akik azonban nem jöttek el. Utólag valamennyire ezt meg tudom érteni, ha elfogadni nem is: nyilván nem akartak részt venni a Hír TV öntömjénezésében, illetve a történtekről másképpen gondolkodók nagy közönségsikert hozó lesajnálásában és megalázásában.

Azt ugyanis vissza kell utasítanom, hogy mindannyian, akik ebben a szakmában dolgozunk, rosszul végeztük volna a dolgunkat, kivéve persze a Hír Tv-t és a Magyar Nemzetet. Az már csak a hab a tortán, hogy ennek megvitatására pont olyan embereket sikerült szinte kivétel nélkül összeszedni, akik legföljebb otthonról, a szoba sarkából, illetve elmesélésből ismerik a televíziót.

És végül az én véleményem a kérdésről. Ha a politikusok úgy gondolják, hogy a magyar média ebbe vagy abba az irányba elfogult, akkor egy dolgot ne felejtsenek el: erről csak ők tehetnek, és a kialakult helyzet az elmúlt majd’ két évtized médiapolitikájának “gyümölcse”. Nem kellett volna ugyanis a közmédiumokat a pártok kezére játszani, és nem kellett volna folyamatosan politikai alapon osztogatni a vezetői kinevezéseket, nem is beszélve arról, hogy fejőstehénnek és kádertemetőnek sem kellett volna használni őket. Higgyjék el: ha végre békén hagynák a közmédiumokat, idővel visszatalálnának eredeti hivatásukhoz.

Ez a hét Tusványosról szól…

Szeretettel várok minden érdeklődőt csütörtökön 14.30-kor a Médiasátorban, ahol az internet és a nyomtatott sajtó viszonyáról, illetve jövőjéről fogunk beszélgetni.

Kis színes a Krónikából:

Patrubány: politikai színezetű pofonok

Politikai színezete van a Patrubány Miklós lánya elleni támadásnak, akit Bereczky Árpád többször pofon ütött – állítja közleményében a Magyarok Világszövetsége (MVSZ). Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke lapunknak elmondta, úgy véli, a szálak Budapestre vezetnek, az eset része a Magyarok Világszövetsége és a személye ellen irányuló támadásnak. Ennek célja megakadályozni a kisebbségben élő magyaroknak adandó magyar állampolgárság ügyében kezdeményezett második népszavazás megszervezését. Patrubány Miklós arról számolt be, hogy július elsején kora reggel a Kolozsváron élő, 92 éves Bereczky Árpád becsengetett az MVSZ-elnök kolozsvári lakásába. Az ajtót lánya, Patrubány Csilla nyitotta ki, aki el akarta mondani a bekopogónak, hogy szülei előző este elutaztak Magyarországra. Patrubány állítása szerint erre nem került sor, mert az idős férfi belökte az ajtót és a fiatal lány csuklóját megragadva, többször pofon vágta Patrubány Csillát, majd „A többit apád kapja!” felkiáltással távozott. A bántalmazottról orvosi látlelet készült, amelynek birtokában Patrubány Csilla feljelentést tett a rendőrségen. „Ezzel engem akartak bajba keverni – vélekedett Patrubány. – Talán arra számítottak, hogy agyonütöm a támadót. Mert mit tehet egy szülő, akinek a gyerekét ütik?” Patrubány Csilla lapunknak arról számolt be, hogy miután a férfi többször megütötte, a zsebébe nyúlt. „Azt hittem, pisztolyt akar elővenni – magyarázta az egyetemista lány. – Ekkor kirántottam magam a kezéből, bemenekültem a lakásba, és becsaptam az ajtót.” Elmondása szerint a támadó az ismeretlen eszközzel nekiesett a lakás ajtajának, és alaposan megrongálta azt. Bereczky Árpád a Krónikának kifejtette, mindössze három kitüntetést akart visszakérni Patrubány Miklóstól. Bereczky ugyanis a magyarországi Vitézi Rend erdélyi törzskapitányaként korábban három érdemkereszttel is kitüntette az MVSZ elnökét. „Lovagkereszttel, arany érdemkereszttel és Jézus-érdemkereszttel tüntettem ki – sorolta az idős férfi. – Sajnos később jöttem rá, hogy ezeket nem érdemelte meg, ezt bizonyítja az MVSZ-beli tevékenysége is.” Állítása szerint korábban sikertelenül kérte vissza a kitüntetéseket, most személyesen próbálkozott még egyszer. „Patrubány Miklós lánya nem akart beengedni, úgyhogy adtam neki két pofont, és hazamentem” – foglalta össze a történéseket az idős férfi, aki szerint szó sincs arról, hogy valaki felbujtotta volna. Az MVSZ elnöke közleményben viszont hangsúlyozza: „Kérem minden magyar testvéremet, figyeljenek oda erre a megdöbbentő eseményre! A közvélemény figyelmét igényeljük, amíg az elkövetőt rácsok mögé nem helyezik!”

Azt hiszem, ebben a történetben elég sokan szoruln(ná)nak (elme)orvosi kezelésre… Azt pedig végképp nem értem, milyen hírértéket bírt tulajdonítani az ügynek a cikk szerzője, nem is beszélve az adott lapszám felelős szerkesztőjéről. Hajmeresztő… Felőlem bárki azt tesz be az újságjába, amit akar, de a hasonló írások a többi írás hitelességét is megkérdőjelezik. A magam részéről szakmailag értékelhetetlennek tartom ezt az “újságírói” teljesítményt, illetve szerkesztési gyakorlatot. Ha nem a saját szememmel láttam volna, azt hinném, rossz vicc. Ennyit a minőségről, és nagy szájakról, amelyek állandóan saját kiválóságukat ecsetelik az erdélyi médiavilágban…

Két évtizede hallom a mantrát: a rendszerváltás hajnalán kialakított alkotmány és államberendezkedés hibátlan, remekül működik, nincs rajta semmi változtatnivaló.

Ehhez képest egészen tegnapig kellett várni annak a fantasztikusan jelentős kérdésnek a hivatalos eldöntésére, hogy az állami kitüntetéseket adományozó köztársasági elnöknek van-e joga eldönteni, kinek és mit ad. Mert hogy mostanáig nem sikerült idáig eljutniuk az érintetteknek.

De mi a helyzet azokkal a kérdésekkel, amelyeknek igazi tétje is van?

A Sarkozy-témához szorosan kapcsolódik Michel Sardou-nak ez a dalszövege (bocsánat, de nem volt időm lefordítani).

Parlons d’abord d’égalité
Égalité des chances, égalité des droits.
Pas celle qui plombe à la naissance
Parc’que celle-là c’est chacun pour soi.

Parlons aussi fraternité
D’où que tu viennes, bienvenue chez moi.
En sachant qu’il faut respecter
Ceux qui sont venus longtemps avant toi.

Et puis allons danser
Pour oublier tout ça
Allons danser.
Personne n’y croit.
Allons danser
Même sur n’importe quoi
Mais allons danser.
Et ça ira.

Dire aux hommes qui se sont échoués
Qu’on peut refaire sa vie plusieurs fois
Sans un mot tout recommencer
Se prendre en charge, et pas charger l’État.

Dire aux enfants qu’on va changer
L’éducation qu’ils ont, par celle qu’ils n’ont pas.
Ajouter qu’il faut travailler
Riche et célèbre,
c’est comme un chèque en bois.

Et puis allons danser
Pour oublier tout ça
Allons danser.
Personne n’y croit.
Allons danser
Même sur n’importe quoi
Mais allons danser.
Et ça ira.

Parlons enfin des droits acquis
Alors que tout, tout passe ici bas.
Il faudra bien qu’on en oublie
Sous peine de n’plus jamais avoir de droits.

Admettons enfin vous et moi
Que nous sommes tous des hypocrites.
La vérité ne nous plait pas
Alors on a le pays qu’on mérite.

Et puis allons danser
Pour oublier tout ça
Allons danser.
Personne n’y croit.
Allons danser
Même sur n’importe quoi
Mais allons danser.
Et ça ira.

Allons danser
Pour oublier tout ça
Allons danser.
Personne n’y croit.
Allons danser
Même sur n’importe quoi
Mais allons danser.
Et ça ira.

Allons danser.
Et ça ira.

Az internetes fórumozók vélemény meglehetősen vegyes a szöveggel kapcsolatban, az egyik oldal lelkesedik érte, a másik viszont egyenesen fasisztának minősíti a szerzővel együtt. A Wikipedia szerint pedig egészen szoros rokonság van a szöveg és Sarkozy politikai programja között. Az azért elgondolkodtató, hogy a franciáknál még egy dalnak is ilyen komoly társadalmi üzenete lehet.

Meg is hallgatható a szám itt:

Ez itt a reklám helye. A napokban már a boltokba került a könyv, ami miatt az elmúlt hónapokban a blogot is hanyagolni voltam kénytelen (persze súlyos lelkiismeret-furdalás mellett).

Nekem nagy élmény volt végigkövetni a francia elnökválasztás történéseit, és azt hiszem, sok politikusunkra is ráférne, hogy tanuljon belőlük.

Az RMDSZ európai parlamenti képviselői, akikről eddig tényleg még azt sem lehetett tudni, hogy vannak egyáltalán, hirtelen belecsaptak a lecsóba: a lehető legváratlanabb pillanatban felvetették a Bolyai egyetem ügyét Brüsszelben.

Az első nyilatkozatok még arról szóltak, hogy biztosan sikerül napirendre vétetni a kérdést az Európai Parlamentben, és nemcsak a többi tagállam képviselőinek jóvoltából, mert a kezdeményezők még román kollégáik egy részének támogatására is számítottak. Néhány órával később viszont már azt lehetett olvasni, hogy maguk az RMDSZ-es képviselők sem bíznak a sikerben.

Akkor miről is szólt az egész? Valószínűleg csupán egy pozícióerősítő (egyszerre erőfitogtató, tematizáló és identitáserősítő) lépés volt az EP-választások előtti alkudozásokra, elsősorban a Tőkés László által vezetett (ellenzéki) csoportosulással szemben.

Az RMDSZ láthatóan nagyon gyorsan megtanulta, hogyan lehet az európai intézményekkel visszaélni a piszkos kis belpolitikai küzdelmekben…

Június 16-a a magyarországi rendszerváltás talán legkevésbé vitatott emléknapja: Nagy Imre és társai újratemetésének évfordulója. Közel két évtizednek talán elegendőnek kellett volna lennie arra, hogy érdemben megválaszoljuk az 56-os forradalom történelmi helyének kérdését, különösen a harmadik magyar köztársaság legitimációjának vonatkozásában. Erre valójában mégsem került sor, ami persze szorosan összefügg az ország általános mentális és szociális állapotával.

Tudja valaki egyáltalán, mi is történt 1956-ban? Nem az eseményekre gondolok elsősorban, hanem az események belső és külső összefüggéseire, mozgatórugóira, politikai és társadalmi tendenciáira. Hiszen a baloldal reformkommunista, legföljebb függetlenségi mozgalommá degradálná a történteket, miközben a jobboldal antikommunista fellépést vizionál az eseményekbe. A mindennapi politikai küzdelmekben ennek megfelelően más és más internpretációit kapjuk a történtekenek, holott az igazi probléma az egész vita anakronizmusa, amely mindkét oldal gondolkodásmódját jellemzi: napjainkban is érvényes programot ugyanis nem lehet kiolvasni a forradalom örökségéből.

Nagy-Britanniát nem az 1640-es évek módszereivel vezetik ma, ahogyan Franciaországot sem az 1789-et követő esztendők politikai eszközeivel. Ugyanígy: az 56-os forradalomból is csupán egyetlen vonulat tekinthető ma korszerűnek, ez pedig nagy vonalakban azonos mindazzal, ami azokban az őszi hetekben demokratikusnak volt tekinthető. Az összes többi csak porhintés és önkényes aktualizálás. Hiba volna ma Nagy Imre fejével gondolkodni, és tőle tanácsot kérni, ahogyan azt Gyurcsány Ferenc tette korábban, de annak sincs többértelme, hogy a baloldali gondolkodás sárba tiprására használjuk föl a forradalom történelmi örökségét. A halottakat el kell temetni, az eseményekből pedig le kell vonni a tanulságokat. Ennyi. Talán menni fog. És akkor talán ünnepelni is tudunk majd együtt.

Cikk a Krónikából:

Elismerte Antal Árpád parlamenti képviselő, hogy megpróbálta rábeszélni a Kolozs megyei közlekedési rendőröket, tekintsenek el jogosítványa gyorshajtás miatti felfüggesztésétől. Mint arról már beszámoltunk, az RMDSZ Kovászna megyei honatyáját június 2-án Torda és Kolozsvár között mérte be a radar, amint lakott területen belül 137 kilométeres óránkénti sebességgel (a sebességhatár 50 kilométer/óra) száguldott frissen vásárolt Audi gépkocsijával. Bukaresti tévécsatornák és napilapok közzétették a képviselő és a rendőrök között folytatott beszélgetést, azzal a megjegyzéssel, hogy a felvétel egy másik járművezetőtől származik. Kiderült, Antal Árpád megpróbálja meggyőzni a rendőröket, ne állítsanak ki jegyzőkönyvet a gyorshajtásról, mivel „úgysem tudják bizonyítani, hogy ő, és nem a nagyanyja vezette a gépkocsit”. Majd azzal fenyegeti a hatósági személyeket: felhívja a belügyminisztert, sőt azt is a tudomásukra hozza, „soha nem lehet tudni, mikor találkoznak az életben”.Antal Árpád elmondta, nem tudta, hogy hangfelvételt készítenek az eljárás során, ám meggyőződése szerint azt a rendőrök egyike rögzítette. „Németországból siettem haza, és attól lettem ideges, hogy a rendőrök mindenféle ostoba megjegyzéseket tettek az autómmal és a parlamenti pozíciómmal kapcsolatban, és egy órán keresztül fenntartottak. Szemtelenek voltak, már az idegeimre mentek, ezért beszéltem velük olyan hangnemben, mint ők velem” – nyilatkozta a Krónikának a háromszéki honatya, hozzátéve: hozzáállására semmi sem jogosítja fel, emiatt megbánta a történteket. Antal közölte: nem fajultak volna idáig a dolgok, ha a közlekedési rendőrök rögtön kiállítják a jegyzőkönyvet, ehelyett rendkívül határozatlanok voltak, és úgy viselkedtek, mintha vártak volna tőle valamit. „Már csak udvariassági okokból sem gondoltam komolyan, hogy felhívom a minisztert, hiszen reggel hét óra volt. Fáradt, ideges és mérges voltam, ezért reagáltam így, és mélységesen megbántam, hogy felvettem a rendőrök stílusát” – jelentette ki az RMDSZ-képviselő, aki 350 lejes pénzbírságot kapott, három hónap múlva pedig vizsgáznia kell a jogosítványáért.

A történet és a feldolgozás módja egyaránt jellemző kórtünete a kelet-európai demokráciák állapotának. Normális helyen már nem lenne parlamenti képviselő Antal Árpád úr. Ami pedig a magyarázkodását illeti, az egy-két ponton szinte már abszurdba hajlik. Lehet, hogy még mindig nem pihente ki a hosszú utat?