Demokratikus fokozatok

Szlovákiában 8 vagy 9 év pártelnökség után Bugár Béla lelépett a színről, mégpedig demokratikus választás következményeként, igaz, sértődötten az eredmény miatt.

A Délvidéken a legnagyobb magyar párt elnöke, Kasza József sok éves uralom után szintén a távozás mellet döntött, igaz, előtte még gondosan kijelölte és pozícióba ültette utódját.

Romániában…?

41 válasz: “Demokratikus fokozatok”

  1. kesztió

    Jókor jött a kérdés, bombahír az ÚMSZ mai számából (forrás: Mediafax):

    „Markó Béla RMDSZ-elnök és Románia miniszterelnök-helyettese legitimitási problémákra hivatkozva váratlanul lemondott az RMDSZ-elnöki tisztségéről. A szövetség statútuma értelmében két héten belül rendkívüli kongresszus összehívása esedékes, nem megerősített információk szerint Kolozsvári helyszínnel. Egyes, nem hivatalos nyilatkozatok szerint Eckestein-Kovács Péter az elnöki, míg Toró Tibor az ügyvezetői elnöki poszt várományosa, ezenkívül rendhagyó napirendi pontként szerepel majd Tőkés László indulása RMDSZ-színekben az europarlamenti választásokon, valamint vitafórum és pályázat kiírása a székelyföldi autonómia megvalósíthatósági tervét illetően. Ez utóbbit illetően a szervezők a SZNT, különböző nem kormányzati szevezetek, valamint a székelyföldi románság legitim képviselőinek részvételére is számítanak.”

    Érdemes lenne utánakeresni a részleteknek, ha valaki tud még valami háttérinformációt, ne sajnálja tőle a blogfórum lakóit!

  2. Flaci

    Ne feledd, hogy ma APRILIS ELSEJE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Ezt is vedd szamitasba a hir bombava minositesekor.

  3. kesztió

    Flaci,

    azért te se feledd, hogy ma nemcsak április elseje, hanem vasárnap is, apropó ÚMSZ mai száma! :P

  4. ShalomAlechem

    Mi a csuda?

    Eddig úgy tudtam, hogy Erdély egy Tündérország. Markó a tündérkirályfi, és még az a manó Verestóy se egy kapzsi, gonosz félszerzet.

    Írta is Kesztió:

    “Attila, hagyd a fenébe azt az országot és inkább gyere Kolozsvárra. Optimista hangulatot, dinamikusan fejlődő gazdaságot fogsz találni, egyre bővülő infrastruktúrával, dolgozhatsz a Szabadságnál vagy a hamarosan szárnyát bontogató erdélyi magyar rádiónál/tévénél, vehetsz egy szép kis házat egy közeli magyar falucskában,…”

    Azaz minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagytok elégedve.
    (by Ferencjóska)

    Akkor???

  5. kesztió

    Mi a gond, kedves Shalom? Hát nem lemondott Markó a tegnap? :P

  6. ShalomAlechem

    A tisztességről és a becsületről. De ezekről nem tegnap, már jó régen…

  7. ShalomAlechem

    Tisztelt Attila!

    Figyelmetekbe ajánlom a következő index-linket, ami nem biztos, hogy passzol a topic témájába, de fölöttébb tanulságos!

    http://index.hu/velemeny/jegyzet/bolgar7627/

    A poén az utolsó negyedben!!!

  8. kesztió

    Locsolóének (a homokóra dallamára):

    Ülök a kormányban, búsan, egyedül
    Jó elkúrtuk, arra gondolok.
    Lenn, a Kossuth téren őrjöng a tömeg
    Kordont szaggat Orbán, a konok.

    Szeretném az ellenzéket leállítani
    Szeretném a böszmeségem elfelejteni
    De a Fidesz egyre jobban bepereg
    Kókáékkal együtt szenvedek.

    Viktor, neked semmi sem elég,
    Ha a kormány nem lehet tiéd,
    Szélsőjobbal kezed rázod
    Ibolyáékat anyázod
    Viktor, neked semmi sem elég…

    Ha népszerűségünk így zuhan tovább,
    Lemondok és továbbállok én.
    Nem akartátok a konvergenciát,
    Maradtok a béka fenekén’.

    Elviszem én húsvétkor a reformterveket,
    Ne lássam már a feltépett utcaköveket,
    Utánad majd, Viktor, ne maradjon más
    Csak egy árpádsávos záptojás.

    Boldog húsvétot mindenkinek! :D

  9. ShalomAlechem

    Úgy gondolom, hogy a profánnak is van alsó határa. Úgy hívják gyökérség. Alatta meg az aljasság.

    Kesztió, onnan legalul, ezek alatt, a neoliberálisok pöcegödrének mélységéből, ahol már csak a Kula bácsi található, ilyennek látszanak a dolgok?

    Nálad korlátoltabb, ostobább embert nem hordott a hátán a föld. Hatodik éve élőskődnek a gyurcsányi-fajzatok Mo girhes testén, de te hülyék hülyéje, még mindig zorbánozol!

    Szégyelld magad!

    Az alibinek odarakott szmájliddal együtt…

  10. kesztió

    Kedves Shalom.

    A diktatúrát nem onnan számítjuk, hogy kordont raknak vagy kordont bontanak, hanem onnan, hogy kezd eltűnni a humorérzék odafenn.

    Legyen szó hatalomról.
    Vagy ellenzékről…

    És elég szomorú, hogy neked speciel akkor van csak humorérzéked, amikor épp másokon csattan.

    Amúgy a versben gyurcsányoztam is, ha nem vetted volna észre… :D

  11. ShalomAlechem

    Zorbánozzál csak, mint a többi hozzád hasonló.

    Az meg nyilván az én bajom, hogy nem szakadok meg a röhögéstől, állítólagos humorod olvasván…

    Vagy pedig nincs kedvem röhögni a lassan mindent elborító nyomorúság láttán.

    Nem dobja fel kedvemet a hatalmon levők gátlástalan kapzsisága, a médiából áradó hazugságáradat, s a vezetői kontraszelekció sem.

    Ez már nem pártfüggő, ez köztörvényes kategória!!!

  12. Farkas

    Ha Kesztió csak feleannyira lenne értelmes, mint amilyennek hiszi magát….

    De a Zorbán-fóbia mindent racionalitást felülír.

    Hja kérem, aki korpa közé keveredik… Eörsi, Markó, Verestóy,…etc.

  13. Farkas

    Shalomnak: elolvastam az Index cikket. Vérlázító…

  14. kesztió

    „Az meg nyilván az én bajom, hogy nem szakadok meg a röhögéstől, állítólagos humorod olvasván…”

    Pontosan. Ezt hívják a humorérzék hiányának.

  15. amok

    Ha már a gyurcsányorbánozás, azért ez jobb:

    http://www.stonebridge.hu/pilu/ver_flash.html – “Kapára, kaszára”

    Ez az életérzés.

  16. Adminisztrátor

    kedves kollégák,

    bocsánat az eddigi távolmaradásért, de muszáj volt az itthoninál egy kicsit civilizáltabb levegőt szívnom (képzavar), úgyhogy elutaztam Törökországba…

    holnaptól viszont újra a munka frontján leszek…

  17. M.Zoli

    Nem a konkrét locsolóversről, hanem általában a politika és humor vegyítéséről:
    A politikai humorban is kell legyen kiegyensúlyozottság. Ha ez nincs meg akkor az nem humor, hanem politikai befolyásolás humor címén.
    Annál utálatosabb dolog nincs, amikor valaki elfogult és kiegyensúlyozatlan irománnyal-szerzeménnyel a humorérzéket kéri számon másokon (és volt ilyenben részem.)

  18. ShalomAlechem

    Attila: jó volt egy kicsit nélkülözni az elvakult, fanatizált nacionalizmust? Gondolom ezért választottad Törökországot… :)

    M.Zoli: a Kesztió által idézett “vers” jellegzetes zorbánozó zagyvalék. (Mintha csak a klapanciahuszár Markó írta volna!) A netes csőcselék naponta ömleszt ilyeneket különböző fórumokra. Sokkal jobban jellemzi íróját (beillesztőjét), mint azt maga gondolná.
    Szervesen illeszkedik a most zajló, Mo megszüntetése című, számomra egyáltalán nem mulatságos folyamatba.

  19. ShalomAlechem

    Amok: Pilu nótái nem tartoznak a neolibsik kedvencei közé. Kemény és bátor szövegek a most uralkodó rablóbandáról…

    Kesztiónak nem ajánlanám, még maga alá …. kerülne a megrázkódtatástól.

  20. amok

    Szia ShalomAlechem, általában igazad van Pilu-val kapcsolatban, de ez a dal tartalmaz néhány apróságot a Fidesz elit viselt dolgairól is, pl. bánya, szőlő, … (melyek, most így utólag ovis játszadozásnak tűnnek a mostani társaság ténykedése mellett).

  21. Adminisztrátor

    Shalom,

    Isztambulban nem tapasztaltam különösebb jelét az “elvakult nacionalizmusnak”, és zászlót is sokkal kevesebbet láttam ott, mint például Romániában…

  22. ShalomAlechem

    Attila: Antalyában jártam pár éve, ott a Szürke Farkasokkal ijesztgetik a gyerekeket. Az idegenelvezető meg a lelkünkre kötötte, hogy nehogy merjük említeni az örményeket…
    Zászlókat látni meg a USA-be kell menni. Ott szó szerint még a nyilvános WC-ken is az Uncle Sam csattog a szélben…
    Váljék egészségedre a pihenés!

    Amok: ha Orbán és a fideszesek ezer évig élnek, akkor se tudnának ilyen hatalmas kárt okozni az országnak, mint a gyurcsányiék e pár év alatt.
    Pilu pedig jól teszi, ha odamondogat. A gazemberség pártfüggetlen!!!

  23. Adminisztrátor

    Shalom,

    köszönöm a jókívánságot :)

    a kép teljességéhez pedig szerintem hozzátartozik az is, hogy nálunk sem mindenki beszél szívesen például egy másik népirtásról, a holokausztról, pedig akkor saját honfitársainkat adtuk hóhérkézre…

  24. ShalomAlechem

    Attila! Adtuk? Te? Mi?

    Nem barátom, ez annak idején súlyos bűn volt, de mindenki számoljon el a saját lelkiismeretével!

    Ráadásul két dolog is felülírta azóta az akkori bűnöket.

    Az egyik a gusztustalan, véget tán soha nem érő soá biznisz, amelynek során a zsidó áldozatok leszármazottait zsidó fehérgalléros bűnözők rövidítették meg. Többek között…

    A másik Izrael náci állammá válása. Ennek kritikája és az antiszemitizmus egybemosása. Hadd ne folytassam a sort…

    Mondom ezt azon jogon, hogy magam is e “kisebbséghez” tartoznék, úgy kétharmad részben. Izraelhez ezer szállal kötődve, de az ott zajló eseményeket elutasítva.

    Csak meg ne érjem, hogy egyszer, ha változott a széljárás, engem vegzáljanak majd, hogy utólag nem nézek szembe* Izrael bűneivel…

    (by Imre Kertesz)

  25. Adminisztrátor

    Shalom,

    a mi az általános alany épp annyira, mint például a törökök vagy az örmények. ha a törököknek szembe kell nézniük az örmény népirtással, akkor nekünk is van éppen mivel…

    azzal pedig nem tudok egyetérteni, hogy bűnöket bármi is felülírhatna, pláne nem más bűnök. ezek mindig önmagukban vizsgálandók és nem relativizálva.

  26. ShalomAlechem

    Én meg azzal nem tudok egyetérteni, ha:

    1. Kettős mércét alkalmazunk.

    2. Az önmagukban való vizsgálat azt is (!) jelenti, hogy kiragadva összefüggéseik közül, teoretikusan magyarázzuk a megmagyarázhatatlant.

    3. Gondold el, jelenleg is micsoda bűnös tetteket követnek el nap mint nap. A USA saját, de elsősorban inkább Izrael védelmében képes kirobbantani a 3. világháborút, mert a zsidó tőke érdekei ezt kívánják.
    (Én csak tudom, két fegyverkereskedő is van a rokonságban…)

  27. Adminisztrátor

    ez a kettős mérce dolog nekem kicsit magas: én nem hiszem, hogy azt használnék, ha azt mondom, ez is bűn, meg az is bűn, a másiktól teljesen függetlenül.

    a második pontot nem értem igazán.

    a harmadikra: én is követem, mi zajlik a világban, és általában egyik szekértáborba sem állok be, külpolban-belpolban egyaránt.

  28. ShalomAlechem

    Attila, eddigi visszafogott (na, 1 kivétellel) megnyilatkozásaid alapján nagyra tartalak, fontos számomra, hogy megérts. Úgy is mint zsidót, de főképpen úgy, mint magyar embert.

    1. A holokausztból szennyes üzletet kreáltak, ill. azzá züllesztették. Ettől kezdve nincs joguk évtizedekig (évszázadokig?) tartó bűnbánatot követelni, amikor valójában a sarcolás a céljuk!

    2. Egyetemleges felelősség nincs. A bűnös nép elmélete náci elmélet. Miért kellene pont ezt most a zsidóktól elfogadnom?

    3. Egyszerűsített párhuzam: ha a te nagyapád anno agyoncsapta a szomszéd házaspárt, ült érte 15 évet. Megbűnhődött.
    De ha az áldozatok rokonai, leszármazottai, rosszabb esetben az általuk megbízott, rajtuk (is) élősködő “üzletemberek” azóta is minden évben, még az idén is újra és újra kártérítést követelnek tőled, mit reagálsz erre?
    Jó, elmondod nekik, hogy sajnálod, és nem helyesled.
    És?
    ….?

    Érted? A családomban, a közeli és távoli rokonságban többen kaptak kitüntetést a zsidók segítéséért. Akkor miről beszél pl. Imre Kertesz, hogy a magyarok képtelenek szembenézni bűneikkel?

    S valami hasonlót fogalmaztál meg te is.

    Miért?

    Mit kellene – szerintetek – tennünk?

    Vagy csak arról van szó, hogy a soá bizniszt életben kell tartani, s ennek érdekében titeket, tisztességes embereket, ezek a haszonlesők az orrotoknál fogva vezetnek?

  29. kesztió

    Shalom,

    mostmár tényleg felcsigáztad a kíváncsiságomat ezzel a soá-biznisszel.
    Tudsz nekem valami érdemleges, objektív anyagot küldeni a témáról?

    Mondanom sem kell, hogy szélsőjobb kiadványok szóba sem jönnek, Magyar Hírlap „alatt” nem áll a dolog. (Na jó, legyen HetiVálasz, utolsó ajánlatként… :D )

  30. ShalomAlechem

    Kedves Kesztió, tudom, hogy péntek van és 13-a, de ez nem ok arra, hogy hülyének nézzük egymást. Mármint most te engem.

    Vagy te olyan tájékozott, hogy pontosan tudjad miről beszélek. Nem áll jól neked ez a farizeus, képmutató áltudatlanság!

    Napfényes hétvégét kívánok nektek!

  31. Farkas

    Hogy hova silányult a holocaust politikuséknál:

    http://index.hu/politika/belfold/2006/valasztas/pturul/szgt070413/

  32. M.Zoli

    Shalom,
    Megpróbálom kisebbségiként kitalálni, hogy melyik is lenne az az állapot amikor Imre Kertesz kijelentése idejétmúlttá, okafogyottá válna: szerintem az, amikor hétköznapi helyzetekben az átlagember nem tűrné, nem hagyná szó nélkül hogy valaki mondjuk inzultáljon, lezsidózzon, vagy becsméreljen egy zsidót. Amikor pl. egy bőrfejű azt kéne észrevegye hogy kisebbségben marad nézeteivel, és saját nemzettársai állítják le.

  33. Gugler

    Újabb holo-összegek: most “gettó-nyugdíj”
    2007-04-23. 09:21:39

    A körülbelül 6-8 ezer érintett akár már a jövő évtől 20-30 ezer forintos, úgynevezett gettó-nyugdíjat kaphat a holokauszt-túlélőket támogató Claims Conference nemzetközi alapítványtól – mondta el a Független Hírügynökségnek a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vasárnap újraválasztott elnöke. A szervezet tisztújító közgyűlésén Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató is bizalmat kapott. A két vezetőt ellenjelölt nélkül, újabb 4 évre választották meg.

    A Mazsihisz elnöke a legfontosabb teendők között a vallásos élet megerősítését említette. Feldmájer Péter szerint sok a tennivaló ezen a területen, mert a holokauszt következményei és a múlt rendszer ateista politikája nagymértékben nehezítette a vallásgyakorlást. Szervezeti reformokra is szükség van és a karitatív tevékenység is kiemelt helyen szerepel a feladatok között – tette hozzá.

    Ehhez kapcsolódik az úgynevezett gettó-nyugdíj megvalósítása – közölte a Mazsihisz elnöke. – Ne csak azok kapjanak nyugdíj-kiegészítést, akiket deportáltak vagy munkaszolgálaton voltak, hanem azok is, akik a budapesti gettóban szenvedték végig ezt a szörnyű időszakot – mondta Feldmájer Péter. Az elnök szerint ebben az ügyben pozitív döntés várható július közepén, a holokauszt-túlélőket támogató Claims Conference New York-i ülésén. Az alapítvány a Németországtól, és más kormányoktól érkező adományokat kezeli.

    Egy másik fontos terület, a vészkorszak idején örökös nélkül elhunyt zsidók hagyatékának kérdése. A párizsi békeszerződés értelmében az állam nem örökölheti a vagyont. Át kell engedni a zsidó szervezeteknek – mondta a szervezet elnöke. A Mazsihisz újból tárgyalásokat kezd a kormánnyal, mert az 1997-ben létrehozott Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány az akkor kapott 7 ingatlanon kívül nem kapott további kompenzációt – közölte Feldmájer Péter.

    (FH)

  34. Gugler

    Gojok, ha mindeneteket odaadnátok nekünk, akkor sincs megbocsátás!!! Fizetni fogtok hetediziglen, még az ükonokáitok is!!!

  35. ShalomAlechem

    M.Zolinak: nem az emlékezéssel van bajom, hanem azzal, h neverending szatócsvircsaftot csináltak belőle.
    Lásd az utolsó beírást!

    Imre Kertesz pedig többször megtagadta magyar mivoltát (azt mondta szégyelli magyarságát), több alkalommal becsmérelte, verbálisan inzultálta (lefasisztázta) a (mai!!!) magyarokat, és így tovább…

    Ettől kezdve minden szava hiteltelen, elfogult, inkorrekt. Legalábbis számomra…

  36. amauter porn videos

    Nowadays I realized some thing new. winning!

  37. Oren Fluaitt

    Superb blog! Do you have any suggestions for aspiring writers? I’m planning to start my own blog soon but I’m a little lost on everything. Would you propose starting with a free platform like WordPress or go for a paid option? There are so many options out there that I’m totally overwhelmed .. Any recommendations? Thanks!

  38. Sacred Heart Diet

    I’m so surprised at how great the content material on koncz » Blog Archive » Demokratikus fokozatok. I have saved this page and I really intend on coming again to the internet site in the approaching days. Great work preserve up the great work!

  39. Fernande Bousquet

    I’m impressed, I need to say. Actually not often do I encounter a blog that’s both educative and entertaining, and let me inform you, you’ve hit the nail on the head. Your idea is outstanding; the difficulty is something that not sufficient individuals are talking intelligently about. I am very pleased that I stumbled across this in my search for something regarding this.

  40. Juliet

    I’ve been absent for a while, but now I remember why I used to love this website. Thank you, I will try and check back more often. How frequently you update your website?

  41. Gale Romness

    Hey There. I found your weblog the use of msn. That is a really smartly written article. I’ll make sure to bookmark it and return to read more of your helpful information. Thank you for the post. I will definitely return.