Nyelvében él

Az Európai Parlament magyar képviselői (valamennyi pártból, sőt a romániai és a szlovákiai magyar megfigyelők is) levélben kérték az Európai Központi Banktól, hogy ismerje el a közös pénz magyaros írásmódját, hosszú ó-val a végén, illetve kifogásolták, hogy az érmék hátoldalán szereplő térképen még mindig csak a régi tagállamok látszanak.

Lehet, hogy apróságnak tűnik mindkét dolog, hiszen én például soha meg nem néztem, mi szerepel a fémpénzek hátoldalán, ennek ellenére örülök, hogy egyrészt sikerült ebben a kérdésben még a határon is átívelő egységet teremteni, másrészt annak is, hogy végre mi, magyarok törődünk jogaink érvényesítésével. Ezt kellene a mindennapokban is tennünk, mindannyiunknak.

Ebben az összefüggésben kapcsolódik ide, hogy a magyar parlament külügyi bizottsága ma meghallgatta a BKB szóvivőjét, Hantz Pétert. Sajnálom, hogy a nemzeti egység ebben az esetben viszont nem valósult meg, mert a kormányoldal távol maradt az üléstől. Remélem, csak valami véletlen kisiklásról van szó…

3 válasz: “Nyelvében él”

  1. M.Zoli

    Vajon az EKB aggodalmát empirikusan alátámasztja valami? Európaiak tömegei esnek kétségbe a magyar euró láttán, és percekig dilemmáznak, hogy most az ő euro-jukról van szó vagy valami külön pénznemről?

  2. Albert Steir

    Thanks for your post. One other thing is when you are promoting your property on your own, one of the concerns you need to be cognizant of upfront is just how to deal with property inspection reviews. As a FSBO retailer, the key about successfully switching your property as well as saving money in real estate agent income is know-how. The more you recognize, the more stable your home sales effort will probably be. One area when this is particularly essential is home inspections.

  3. Reuben Derian

    Thanks for your text. I would love to say that a health insurance agent also works well with the benefit of the coordinators of the group insurance. The health insurance broker is given a long list of benefits desired by somebody or a group coordinator. What a broker really does is look for individuals or even coordinators which often best match those requirements. Then he presents his advice and if all parties agree, the broker formulates a binding agreement between the two parties.