Egy javaslat
Mi, magyarok hajlamosak vagyunk nagyobb jelentőséget tulajdonítani a deklarációknak, mint a mindennapi élet valóságának. Ott van például az anyanyelvhasználat kérdése a hivatalos ügyek intézésében. Amíg ezt a kérdést nem rendezte a jog, addig rendszeresen hallottunk a méltánytalanságokról, amióta az Alkotmány is rögzíti a vonatkozó szabályokat, szinte semmi hír a témában, pedig valószínűleg ettől még semmi sem változott: a papír sokat elbír, a gyakorlat viszont egészen más. Talán valami hasonló történne akkor is, ha esetleg a román parlament valamikor törvénybe iktatná a Székelyföld területi autonómiáját. Megvolna, ki lehetne pipálni, mindenki saját áldozatos munkája eredményeként értelmezhetné és reklámozhatná — de aztán mi a következő lépés? Tudja ezt bárki az érintettek közül? Már csak azért is jogosnak tűnik kérdés, hiszen nem kevesebb mint 16 évnek kellett eltelnie ahhoz a “rendszerváltás” után, hogy félig-meddig létrejöjjön a székelyföldi megyék és települések fejlesztési egyesülete. Több mint másfél évtized nem volt elég ahhoz, hogy a lépést megfeleően előkészítsék, így aztán tucatnyi település csatlakozási szándéka futott (időleges) zátonyra a formaságok be nem tartása miatt. Jó lenne végre nemcsak a magas röptű filozófiai és politológiai problémák területén tájékozódnunk, hanem végre a hétköznapi praxis is megérdemelne némi figyelmet. A magyar nyelvű egyetemi oktatást folytató intézmények szakkínálata egyébként jól illusztrálja érzéketlenségünket a gyakorlati élet iránt. No, de ezt csak bevezetőnek szántam.
A lényeg.
Az a kérdés tehát, hogyan lehetne a meglévő magyar intézményrendszert úgy összehangolni és irányítani, hogy az optimálisan szolgálja a szülőföldön való boldoglás ügyét (tudom, elkoptatott kifejezés, de tekintsünk el az érzelmi konnotációktól, mert amúgy jól kifejezi, mi is volna a cél). Egy biztos: tanulmányok sora igazolja, hogy különböző intézmények alapításában nagyon jók vagyunk, az érdemi tartalommal való megtöltésük és hosszú távú fenntartásuk azonban sokszor nem sikerül. Az elmúlt másfél évized expanzióját megmagyarázza és megfelelően indokolja, hogy 1990-ben szinte a nulláról indult a romániai magyar közösség. Most azonban itt volna az ideje, hogy leltárt készítsünk, felmérjük az igényeket és a szükségleteket, stratégiát készítsünk, és aztán végre is hajtsuk, lehetőség szerint a legjobb megoldásokat kialakítva.
Visszatérve a bevezetésben elmondottakra. Ahogy eddig sem tiltotta semmi az önkormányzatok önkéntes társulását, csak a különböző belső érdekellentétek lehetetlenítették el, ugyanez a helyzet az RMDSZ által szorgalmazott kulturális autonómia tanáccsal is. Nem baj, ha nincs meg a kisebbségi törvény, amely hivatalosan deklarálná a testület létrehozását. Azt semmi nem tiltja, hogy a magyarság saját körein belül létrehozzon egy ilyen bizottságot, természetesen közjogi hatalmi eszközök nélkül. Dehát a dolog nem is erről szól, hanem az állami körön kívül lévő források és intézmények koordinálásáról és társadalmi felügyelet alá helyezéséről.
A testület feladata az lenne tehát, hogy kezelje a romániai magyarok valamennyi közösségi javát. Nem volna szükség a továbbiakban a milliónyi, a legalitás határán, de sokszor a tisztességtelenség határán túl tevékenykedő alapítványra, a rengeteg kuratóriumra, miegyébre. Egy ilyen egyszerűsítés sokat lendíthetne a belső bizalom helyreállításán is. A tanács a legteljesebb nyilvánosság előtt működne, valamennyi ülése, döntése, nem utolsó sorban költségvetése akár az internetre is fölkerülhetne.
A legkényesebb kérdés persze az, hogy kikre bízuk ezt az óriási hatalmat, hogyan válasszuk ki a testület tagjait. De ez sem olyan bonyolult. Itt volna az ideje például első lépésként egy nemzetiségi kataszter fölállításának. Ha pedig tudjuk, hogy kik tartoznak közénk, már nem is olyan nehézkes megkérdezni a véleményüket: a bizottsági helyeket közvetlen választással kellene betölteni. Ezen a belső voksoláson bárki indulhatna: RMDSZ- vagy MPSZ-tag, sőt akár független jelöltként is. Azon még érdemes elgondolkodni, hogy a helyeket milyen szempontok szerint osszuk el: területi vagy platform alapon például. Nem hiszem azonban, hogy ne lehetne ebben a kérdésben egy jó előképhez visszanyúlni, és így létrehozni egy valódi legitimitással rendelkező közösségi intézményt. Ha pedig a törvény erejével mégiscsak létrejöhet a kulturális autonómia tanács, akkor az állami fenntartású intézmények is bekerülhetnek végre a társadalmilag felügyelt körbe.
2007. január 23., 18:03
Bocs, de nagy baj van az alapvetéssel (a bevezetőben elhangzottakkal): ,,Ahogy eddig sem tiltotta semmi az önkormányzatok önkéntes társulását”. Nézz utána
A. a háromszéki kistérségi társulások 4-5 évvel ezelőtti megalapítását hogyan gáncsolták az akkori hatalmasok (prefektúra, az igazságtól függelten igazságszolgáltatás).
B. 2-3 évvel ezelőtt hogyan gátolta meg ugyancsak Háromszéken az EU pályázáshoz szükséges regionális együttműködési egyesületek megalakítását, míg más megyékben ezt megengedték simán (ennek volt az eredménye a hírhedt 6 vagy 600 millió eurós ügy, -mármint ennyitől szabadított meg a drága SzDP-s prefektus)
Szóval, hogyha ezek az ártatlan (és csak félig etnikai alapú) dolgok nem mentek át a egységes román nemzetállam szűrőjén, akkor nem az összefogás hiánya a főok!
2007. január 23., 18:34
1. Nem olyan egyszerű nemzeti katasztert létre hozni. Nem véletlen, hogy egykor Lőrincz Csabáék a magyar igazolványok nyilvántartását szánták erre a célra. De ugye abból is jóval kevesebbet adtak végül ki, mint ahány kisebbségi magyar van. Ha nincs hozzá megfelelő apparátusod, akkor egy megfelelően gyors összeírás reménytelen. (Annak meg nincs értelme, hogy hónapokig folytasd, mert közben x meghal, y kivándorol, z elköltözik. és az is problémás lenne, ha mondjuk a magyarok 5-10%-a kimaradana, teljesen önhibáján kívül, csak egyszerűen nem találnák meg.) Aztán pedig valakinek előbb ebből létre kellene hoznia, aztán kezelnie is kellene az adatbázist. (Mert ugye nehéz úgy választói névjegyzéket csinálni, hogy fogalmam sincs ténylegesen ki hol él él-e még stb.) Nem véletlen, hogy a népességnyilvántartás ilyen vagy olyan módon az államhoz szokott tartozni, nem pedig privát szervezetekhez. (Az egyházakat felejtsük el, náluk az is rommagy aki anyagi okokból, meg mert itt jobb a szilvapálinka Budapestről, magyar állampolgárként hazahozta megkeresztelni a gyerekét.) Nekik van hozzá forrásuk és igazgatási-személyi kapacitásuk, másnak meg nincs. Persze elképzelhető az önbevallás és azt mondani, hogy aki feliratkozott az aktív, aki meg ne, az nem, de ez mindjárt megnyitja a kiskaput arra, hogy a választásokon vesztes csalásról, illegitimitásról és hasonlókról bezséljen. És ugye egy nem közjogi státuszú tanács működőképességét (értsd többek között azt, hogy senki nem perelei be sehol, merthogy úgymond “milyen alapon is kezel mindenféle pénzeket?”) kizárólag az biztosíthatja, ha mindenki elfogadja legitimnek.
2. Választást sem véletlenül szoktak civil szférán kívül szervezni. Hát még egy nemzeti választást, ahol helyneként mondjuk 4-5 szavazót kellene urnákhoz vinni, akik több száz nem választójogosult közt élnek. A választás lebonyolításának biztosítania kell a, mindenki, aki választójogosult tudjon róla, hogy az – lásd előző pont b, lehetővé kelle tennie, hogy mindenki, aki a törvény értelmében választójogosult fel kerüljön a névjegyzékbe – lásd előző pont; c, mindenki, aki válsztójogosult valóban jelentős teher nélkül gyakorolhassa ezt a jogot d, biztosítania kell, hogy a választás valóban tiszta és manipulációmentes legyen, ami többek között a szavazók rögzítését, a szavazatszámlálás helyi ellenőrzését és a szavazatösszesítés manipulációmentességét jelenti. (És persze még lehet találni hasonló dolgokat.) Tehát megint csak komoly szervezőmunkára van szükség, kezdve a névjegyzék aktualizálásától (amihez vélhetően nem vehetők igénybe a lakosságnyilvántartás adatai adatvédelmi okokból), az értesítések eljuttatásáig, aztán a szavazás lebonyolításáig. A szavazóhelyiséges-urnás választáshoz gyakorlatilag a többi választásnak megfelelő szavazóköri beosztásra lenne szükség, nagy vlószínűséggel a legtöbb szavazókörben akadna legalább egy magyar, akinek még sem lehet, azt mondani, hogy utazonn Székelyudvarhelyre. Ezekhez minimum 3 fős bizottságok kellenek (így nem lehet szavazat egyenlőség vita esetén), na meg helyiség. (Az nem venné ki magát jól, ha mondjuk az RMDSZ irodában kellene szavazni az MPSZ meg az RMDSZ versengő jelöltjeire.) Persze kitalálható levélszavazás is, de ennek a lebonyolítása sem egyszerű és például ebben az esetben minden választónak ki kellene küldeni egy igazoló lapot, hogy a névjegyzékben átvezethető legyen a szavazása, és ne tizesével szavazzanak a névjegyzéket ismerők.
Tekintsünk most el attól, hogy valakik szándékosan akarnák manipulálni ezeket, bár megfelelő kontroll és jogszabályok nélkül ez nem lenne túl bonyolult. (Ugye, mivel ez csak amolyan privát játszadozás ezért még az is kétséges, hogy egyáltalán büntethető lenne-e bármiféle manipuláció vagy csalás!) Viszont képzeljük el a következő reális helyzetet: hosszas népszámolgatás után kiderül, hogy a névjegyzékeken van 1100000 fő. X párt megveri y pártot mondjuk 55-45 arányban. Y párt mint fog csinálni? Először csak bejelenti, hogy miért x párt irodájában szavaztak, miért x párt helyi alnöke nagynénikéjének a komája volt a szavazatszámláló bizottság elnöke, miért befolyásolták a szavazókat stb. Ezt ugyan már ismerjük, de egy közjogi felhatalmazással nem rendelkező testület kapcsán a legitimátst már ez is megkérdőjelezi. De y párt még azt is kitalálhatja (mondjuk legyen y párt a “nemzeti”), hogy nem is voltak jók a névjegyzékek, mert ugye 2 millió magyarból 1,5 milliónak kellene lennie a névjegyzékeken, de x párt aktivistái (akik az összeírást csinálták) lespórolták az igaz magyar y szavazókat. Na ezért kell az államnak csinálnia az egészet, mert amíg a magyarok még abban sem értenek egyet, hogy összesen hányan vannak és ezért a kataszterbe hánynak kellene bekerülnie, addig semmiféle mégoly szervezett választás sem fogja kikényszeríteni, hogy a vesztes ne rugja fel az asztalt.
2007. január 23., 18:47
Elnézést az esetleges naivságomért, nem vagyok jártas a problémában. De van jogi akadálya annak, hogy egy már meglévő és többé-kevésbé professzionális igénnyel összeállított adatbázist – a népszámlálás eredményét – használjuk nemzeti kataszter összehozásának céljára?
Elsősorban adatvédelmi problémákra gondolok, a technikaiakban nem látok áthidalhatatlan nehézséget.
Egy létező adatbázist ugyanis lényegesen könnyebb frissíteni, naprakésszé tenni, mint nulláról indulni.
2007. január 23., 18:55
nem kistérségi társulást írtam, direkt. épp azt akartam mondani — a többi között –, hogy sok dolgot a tiltás ellenére is meg lehet csinálni, ha például másképp nevezük el.
2007. január 23., 18:58
a nemzeti kataszter felállításához ott van a státusirodák infrastruktúrája
egy voksolást lebonyolítani valóban nem könnyű, de akkor hogyan sikerült például az RMDSZ-es előválasztásokat annak idején?
2007. január 23., 19:28
Az RMDSZ-es előválasztás nemes elképzelés volt siralmas részvételi aránnyal és az ebből adódó olyan reprezentációs és legitimitási szinttel, amit éppen csak komolyan venni nem lehetett. Ahhoz képest – emlékszem – Mátis Jenő képviselősége mindössze 3 szavazaton múlott, engem pedig nem engedtek szavazni a tartózkodási hiánya miatt, így az akkori barátnőm ütötte a pecsétet az én javaslataim szerint.
Isten őrizzen az ilyen lebonyolítástól.
2007. január 24., 00:01
nem is az akkori módszert ajánlottam a tisztelt közönség figyelmébe, hanem hogy nem példa nélkül álló dologról van szó, az emberek pedig hátha jobban érdeklődnek egy olyan voksolás iránt, aminek tétje is van…
2007. január 24., 11:47
Tisztelt Koncz Attila,
úgy írod ezt a javaslatot, mintha most pottyantál volna ide a Marsról. Az erdélyi magyar társadalom autonomista oldala pontosan ezt – a nemzeti kataszter összeállítását és a közvetlen belső választásokat – javasolja, szajkózza, követeli 17 éve! De sajnos megvalósíthatatlan, mert a monopolhelyzetben lévő X szervezet hatalmat gyakorló csoportja az első 8 évben, majd maga az egész eremdéesz a második 8 évben hallani sem akar róla és kijelenti, hogy nem vesz részt benne. A monopóliumukat nem kockáztatják, mert az nekik fontosabb bármilyen elvnél, nemzeti érdeknél. Te is beláthatod, hogy részvételük nélkül kevés értelme van eljátszni a dolgot.
Ennek ellenére az autonomisták megpróbálták: ez lett az EMNT, ami elvben minden erdélyi magyar közös döntéshozó fórumaként (nevezhetjük autonómiatanácsnak is) definiáltatott. A létrehozásában részt vehetett volna az rmdsz is, de menekült tőle, aztán meg bojkottálta a “választásokat”, amelyek így igencsak demokrácia-deficitesre sikeredtek. Pedig a legtöbb helyen nyilvános fórumokon, nyílt jelölés és választás során kerültek ki a küldöttek.
Nagy akadály még, hogy “állami körön kívül lévő források és intézmények” nem igazán léteznek. Források gyakorlatilag egyáltalán nincsenek állami körön kívül, az egyházakon kívüli intézményeinket pedig állami forrásokból tartják fent, tehát, ha akarnák sem engedhetnék át a koordinálást és felügyeletet egy “árnyék-autonómiatanácsnak”.
A legnagyobb gond pedig az, hogy az eremdéesz minden erejével azon van, hogy ha lesz is valaha állami hatáskörrel rendelkező autonómiatanács, azt ne lehessen az általad is javasolt közvetlen, demokratikus úton megválasztani. Ehelyett az eremdéesz döntse el, hogy választják-e annak tagjait, kik választják, hogyan választják, illetve az rmdéesz szervezze meg az esetleges választást, ahogy jónak látja. (Lásd kisebbségi törvénytervezet.)
2007. január 24., 12:13
bármilyen céllal hozták létre az EMNT-t, a szükséges legitimást nem sikerült mögé tenni (hogy egy képzavart használjak).
hogy az RMDSZ mit enged és mit nem enged meg, az pedig nemcsak a vezetőin múlik, hanem a tagságon is: tessék föllépni a megfelelő fórumokon. egyetlen párt sem tud a hatalomban maradni kellő létszámú szavazótábor nélkül…
2007. január 24., 13:14
> “hogy az RMDSZ mit enged és mit nem enged meg, az
> pedig nemcsak a vezetőin múlik, hanem a tagságon is”
Az erdélyi magyar közvélemény már régen meggyőződött ennek az ellenkezőjéről. Az RMDSZ-ben nincs belső demokrácia, nincsenek “megfelelő fórumok”. Mindent az Operatív Betonbunker néhány lakója dönt el (ugyanaz a pár ember a kezdetek óta), lásd legutóbb az EP jelöltek kiválasztását. Aztán van egy SZKT nevű bólogatójános-kar, amelynek a többségét ugyanaz az Operatív Betonbunker nevezte ki oda, hogy a vélemény az legyen ami kell. Az SZKT soha nem bírálta felül, vagy módosította a Olümposz döntését. Más nincs, a SZET, a megyei “fórumok” stb semmiben sem döntenek, kirakat-intézmények.
Ennek ellenére hatalomban tud maradni, mert nincs verseny, nincs más párt és nem is engednek más pártot létrehozni. Lásd MPSZ esete, amelyik 19 megyéből 25ezer tagot, többek között 300 bukaresti tagot kellett volna regisztráljon, hogy egy 30ezres kisvárosban indulhasson a helyi (!) választáson.
2007. január 24., 14:28
Péter,
sok mindenben igazad van, de azért mégis csak más lenne a helyzet, ha a tisztelt tagság nem a sült galambot várná…
2007. január 25., 13:31
Gratulálok! Feltaláltad a hideg vizet! Péternek MAXIMÁLISAN igaza van. Minden más mellébeszélés.
Amúgy az elején feltett kérdésre a válasz egyszerre könnyû és nehéz:
Ha van törvény, akkor hozzá kell látni a gyakorlatba ültetéséhez.
2007. január 25., 16:05
érdekes, hogy bizonyos körökben mindig annak van igaza, aki csak azt tudja, mit miért nem lehet megvalósítani. persze így kényelmesebb az élet…