Kongresszusi utózönge

Magyarországon eldőlni látszik a vita, hogy a tyúk vagy a tojás volt-e előbb. Legalábbis abban az összefüggésben, hogy a pártnak van-e ideológiája, illetve fordítva.

Ahhoz már jó ideje hozzá kellett szoknunk, hogy a Fidesznek nincs programja, vagy ahogy a szimpatizánsoknak mondják: titkolják, nehogy a baloldal lenyúlja azt. Megjegyzem, egy tisztességesen gondolkodó ember számára morális evidencia, hogy nem sajátíthatja ki a bölcsek kövét, ha az véletlenül éppen az ő birtokába került, de manapság nem divat a politikán erkölcsöt számon kérni, úgyhogy ezt hagyjuk is. A Fidesz persze ellenzékiként különösen nehéz helyzetben van, hiszen hiába jött létre a kormány ellenében az új többség, a gyurcsányi vonal elutasítása nem jelenti automatikusan az MSZP leváltásának szándékát. Az új többség tehát még annál is heterogénebb, mint az eddigi ellenzéki konglomerátum volt, és Orbán Viktor reményei szerint további jelentős baloldali tömegekkel fog bővülni. De mit ígérhet nekik a Fidesz? Hát, mi mást, mint a „régi baloldal” és vele együtt a rá jellemző gondolkodásmód rehabilitációját, amit az elmúlt hetekben többször meg is pendített Orbán Viktor. Ilyen körülmények között isteni csoda számba menne, ha következetes ideológiája lenne az ellenzék legnagyobb pártjának, hiszen a nemzeti-radikális-konzervatív-szociális-baloldali politika realitása körülbelül az örökmozgó megépíthetőségének valószínűségével vetekszik.

A hétvégén viszont az is kiderült: az MSZP-nek sincs szilárd ideológiája. Hiszen mi másért volna szükség az „alapértékek bizottságára”, amely őszig kapott időt a párt elvi politikájának kidolgozására. Ami nyilván nem fog viták nélkül menni, hiszen a pártban egyszerre van jelen a kis államban és a globalizációs-neoliberális gazdaságpolitikában hívő gyurcsányi irányzat, illetve a – mondjuk – Szili Katalinhoz kapcsolható, nagyobb társadalmi gondoskodást szükségesnek tartó csoportosulás. A sok egyéb árnyalat mellett – tehetjük még hozzá. Szóval, ahogy mondani szokták, most ugrik a majom a vízbe: ha elkészül ez a bizonyos ideológiai alapvetés, 17 év után végre kiderül majd, hogy lesz-e igazi, modern, európai szociáldemokrata párt Magyarországon, vagy marad a mostani, posztkádári struktúra. Ha az utóbbi verzió válik valóra, az mindannyiunkra nézve szomorú következményekkel fog járni.

9 válasz: “Kongresszusi utózönge”

  1. Farkas

    A Standard hiányolja az új elnökük iránti lelkesedést az MSZP küldötteiből.

    Der Standard (derstandard.at)

    A baloldali-liberális osztrák napilapban Barbara Tóth A baloldal megerősítette a miniszterelnökét című cikkében elemzi a hét végi MSZP-kongresszust.

    Minden párt, amelyik kényelmesen hátradől, az veszíteni fog – ezzel a nem igazán kellemes üzenettel érkezett Alfred Gusenbauer SPÖ-elnök vasárnap az MSZP-kongresszusra. Ennek ellenére legalább egy udvarias tapsot kapott a küldöttektől.

    A tapsocska nem elsődlegesen az osztrák vendégnek szólt, hanem önmagukat kívánták erősíteni a küldöttek. Gyurcsány Ferencet az elmúlt hét végén nemcsak az osztrák kancellár, hanem a szerb miniszterelnök is köszöntötte. Borisz Tadics úgy fogalmazott: Becsülöm az ön reformelkötelezettségét – dicsérte a lakossága körében rendkívül népszerűtlen magyarországi elvtársát.

    Diszkrét szürkében és rikító vörösben szervezett pártkongresszusnak kell a kormányzó MSZP-t kisegíteni a válságból. A híressé vált „hazugságbeszéd” óta az ország nem jutott nyugvópontra. Gyurcsány szavai máig tisztázatlan körülmények közepette jutottak a nyilvánosság elé, s ennek a tiltakozások és a társadalom máig tartó polarizálása a következménye. Az ellenzéki Fidesz, melyet a volt miniszterelnök, Orbán Viktor vezet, megkérdőjelezi a baloldal bármiféle legitimitását. Ha Gyurcsány a parlamentben megszólal, akkor a Fidesz képviselői elhagyják az üléstermet.

    A miniszterelnök pártelnökké választásával Gyurcsányt kívánják erősíteni: ez volt a pártkongresszus fő csapásiránya. Ellenjelölt nem volt, Hiller István nem indult újra. Gyurcsány a helyzet komolyságára tekintettel bejelentette: ha kevesebb, mint 75 százalékot kap, lemond. Gyurcsány választását a politikája feletti bizalmi szavazásnak tekinti, amint jelölti beszédében ezt megfogalmazta. Reform, vagy vég – hangzott jelszava. Egy olyan kockázatos stratégia, melyet alternatíva hiányában siker koronázott: Gyurcsányra a szavazatok 89,15 százaléka esett, a 650-ből 526 voksot kapott szombaton. Hogy az MSZP biztosítani tudja az „összetartás kifelé” üzenetet, ezért a pártkongresszus egy része a nyilvánosság kizárásával zajlott.

    Úgy tűnik hiába, mert az, hogy keményen bírálták Gyurcsányt, arról igen gyorsan értesült a közvélemény. Az alapszervezetekben tevékenykedő funkcionáriusoknak kell eladniuk a miniszterelnök kemény megszorító csomagját. Meg kell teremtenünk a reformjainkhoz a többséget – intette Gyurcsány az elvtársait.

    A hangulat vasárnap is igen visszafogott volt. Bár a miniszterelnököt bátran megtapsolták programalkotó beszédéért, ugyanakkor Gyurcsány verbális pátoszához viszonyítva a küldöttek tapsa igen visszafogottnak tűnt. Magyarországon irigylik Ausztriát a két nagy néppárt együttműködési képességéért. Gyurcsány úgy fogalmazott: Egy nagy koalíciót Magyarországon nem lennénk képesek összehozni.

  2. ShalomAlechem

    Lánczi: Nyugaton sokkal kevesebbért leváltják a kormányt
    2007. február 27. 11:22

    Még a legrosszabb MSZP-s is jobb, mint a legjobb fideszes – ezt a politikai hozzáállást fejezi ki a szocialisták hét végi tisztújító kongresszusán született 90 százalékos kiállás Gyurcsány Ferenc mellett – mondta az InfoRádióban Lánczi András politológus.

    Nincs olyan információ, amely alátámasztaná, hogy Gyurcsány Ferencnek szüksége volt arra a kikötésre, miszerint ha nem szerzi meg a küldöttek 75 százalékának támogatását, nem vállalja sem a pártelnöki, sem a miniszterelnöki posztot – fejtette ki a szakértő, aki úgy véli, a politikai kalkuláción túl nyilvánvalóan lelki rugója is volt Gyurcsány Ferenc döntésének: bizonytalannak érzi a helyzetét, hiszen az elmúlt egy évben a kormányfő „vesszőfutáson megy keresztül”.

    A politológus szerint Gyurcsány valami váratlannal akart előállni, hogy ismét a középpontba kerüljön.

    Lánczi szerint Orbán Viktor azért beszélt nemrég – őszi álláspontjával ellentétesen – az előrehozott választásokról, mert eleget romlott ehhez a kormány megítélése.

    Nyugaton sokkal kevesebb elég elvileg ahhoz, hogy ha valamilyen krízis alakul ki, akkor váltás történjen az ország vezetésében – közölte a szakértő.

    A magyar politikai kultúrában egy domináns politikai kép él: Magyarországon nem a kormányzati teljesítményt ítélik meg az emberek, elég toleránsak – véli az egyetemi tanár, hozzátéve: abban azonban nagy a különbség, hogyan definiálják a politikát.

    Gyurcsány Ferenc mást sem mond folyamatosan, csak hogy a politika az: a kormányon lévőket hagyjátok nyugodtan dolgozni. Számukra a politika csak annyi, hogy megnyugtató szavakat mondjanak a politikusok, aki pedig nem így van ezzel, az kívül rekeszti magát a politikán – mondta a szakértő.

    Ez azonban nem így van, hiszen a politikának van más definíciója, a politikai eszközök sokkal szélesebbek, mint amire a magyar emberek gondolnak, ilyen volt például a kordonbontás, vagy az, hogy Orbán Viktor a népszavazásra építi fel a politikáját – tette hozzá Lánczi András.

  3. kesztió

    Különkiadás!

    Kesztió végre-valahára bevallja, hogy valóban milyen sok nick-kel rendelkezik.
    Részletekér’ katt ide:

    http://koncz.egologo.transindex.ro/?p=90#comment-1387

  4. Farkas

    Nem kéne ezzel dicsekedned!!! :(

    —-

    “RMDSZ-kongresszus: A pillanatnyi győzelem ára
    2007-03-05. 12:30:07

    Nagy hittel és nagy reménnyel, tovább növekvő önbizalommal távozhatott Markó Béla az RMDSZ aradi kongresszusáról, Gyurcsányt is felülmúló támogatással erősítették meg elnöki székében, és elfogadták új jövőt, új lehetőségeket ígérő programját. Apró szépséghibának, jelentéktelennek tekinthető az a néhány dolog, amit az elnökségnek nem sikerült elfogadtatnia a szervezet legmagasabb döntéshozó testületével, ennél sokkal fontosabb, hogy meggyőző erőt tudtak sugározni, és megerősítették a látszatot: élvezik a teljes erdélyi magyarság bizalmát.

    Csakhogy a fegyelmezetten szavazó testület igen gondosan összeválogatott küldöttekből állt. Nagyon vigyáztak, már a területi szervezetek szintjén, hogy csak olyanok jussanak el Aradra, akik nem okoznak meglepetést, akiknek érdeke is azt kívánja, fenntartsák a jelenlegi helyzetet. Nem véletlen, hogy a néhány más véleményt két-három szenátor, képviselő fogalmazta meg, a többség hozzászólása kimerült az elnök beszédének felerősítésében, esetleg általa ki nem mondott, de közismert kritikák megfogalmazásában. Kicsit a rossz emlékű idők pártkongresszusait idézték az Aradon történtek: mindenki egyetértett szinte mindennel, amit a csúcson kitaláltak. Majdnem százszázalékosak voltak a szavazások, több ízben felcsattant a vastaps, csak a skandálás hiányzott.

    Pedig a kongresszus jó alkalom lehetett volna szembenézni néhány nagy gonddal, például azzal, hogy az egységhangoztatás még nem elegendő ennek megteremtésére, egy zárt teremben, saját közönségünk előtt könnyen megsemmisíthetjük az ellenzéket, ám a valóságban, kint, a terepen nem ilyen egyszerű leírni az elégedetlenkedőket. Elmondhatjuk egy pulpitusról több ízben, támogató taps kíséretében, hogy Tőkés Lászlónak nincs esélye, ám ettől még nem biztos, hogy a valóságban is így van ez. Ígérhetünk jólétet, keleti Svájcot, marad a kérdés, hányan hiszik el?

    Az RMDSZ a szembesülés helyett az erődemonstráció stratégiáját választotta. Aki végigkövette a kongresszus két napját, méltán hiheti, hogy ebben a pillanatban nincs erő, amely lerombolhatja a szövetséget. Megtörténhet azonban, hogy pont ez okozza az RMDSZ vesztét. Az elégedetlenséget, a feszültséget, a kritikát ideig-óráig figyelmen kívül lehet hagyni, ám a történelem több ízben bizonyította, hogy ez a taktika hosszabb távon visszaüt. Megtörténhet, hogy az EP-választásokat még meg lehet nyerni erőből, de utána mi lesz?Az RMDSZ szétesése nemcsak Markó és a körülötte levő szűk klikk bukását jelentheti majd, hanem az erdélyi magyar politizálás teljes felszámolását is. Ez pedig túl nagy ár lenne a pillanatnyi győzelemért.

    (Farkas Réka, Háromszék)”

  5. M.Zoli

    ,, titkolják, nehogy a baloldal lenyúlja azt ” – ezt gondolom-remélem csak az ,,utcai” szimpatizánsok mondják.

  6. Monroe Caracso

    You have observed very interesting points! ps decent web site.

  7. Stephan Larabee

    Hi, Neat post. There’s a problem with your website in internet explorer, would check this… IE nonetheless is the market leader and a large portion of folks will pass over your great writing due to this problem.

  8. Leah

    Hello, you used to write excellent, but the last several posts have been kinda boring… I miss your tremendous writings. Past few posts are just a bit out of track! come on!

  9. Ted Dilworth

    Things you brought up seems sensible. However, consider this, imagine if you included a little bit more? I am talking about, I do not tend to teach how to write your site, however if you actually added more stuff which can grab peoples attention? Just simply like a video or maybe a picture or even two to get your readers interested regarding what you are talking about.