Kit kísért a múlt?

Hegedüs Zsuzsa szociológus (aki liberálisból lett fideszes, ezért különösen kedves a jobboldalon) azt nyilatkozta a Magyar Nemzetben, hogy a legnagyobb ellenzéki párttal szemben azért vette elő megint az antiszemita kártyát a kormány, mert válságban van, és az egész nem más, mint elterelő hadművelet.

Valószínűleg igaza van.

A gondolatmentből azonban logikusan következik, hogy az újarisztokratázó, cheguevarázó Fidesz sincs éppen kifogástalan állapotban, hiszen ahogy az árpádsávos zászló nem azonos a nyilas jelképpel, úgy a pólóra nyomtatott Che-portré sem tömeggyilkosságra való burkolt felszólítás…

15 válasz: “Kit kísért a múlt?”

  1. ShalomAlechem

    Attila, max igazad van!!!

    Sose értettem, hogy a jobboldal (először az öregek, aztán mostanra már a fiatalok is) miért veri a nyálát Che miatt. Mert a szegények mellett harcolt és a gazdagok ellen? Nem tudom…

    Az viszont égbekiáltó pofátlanság, hogy egy olyan becstelen burzsuj, mint Gyurcsányi, Che pólót mer húzni magára. Adott esetben az ilyet Che egy rövid sorozattal a helyére tette volna, ahogy azt a történelmi példák mutatják!!!

    Antiszemitizmus pedig nem tapasztalható észrevehető mértékben Mo-n. Általános rasszizmus sokkal inkább, saját tapasztalatból mondom (mert tavaly mindkét helyen voltam jó pár hétig), Franciaországhoz, vagy Izraelhez képest labdába se rúgunk! Ráadásul ez utóbbiban, náci mintára, államszinten létezik!

    Mo-n pedig a legnagyobb antiszemitázók maguk a zsidók! Van aki hergelje őket, hogy miért, azt csak feltételezhetem. (Eörsi, Konrád, …stb.)
    A soá-biznisz kezd leülni, egyeseknek már nagyon kéne egy kis holokauszt, hogy a jóvátételekből telljen zsíroskenyérre.
    A másik, hogy a jelenleg kormányon lévők terrorista stílusát valahogy el kell kendőzni. Ha másképp nem megy, akkor egy jóízű zsidózással, antiszemitázással.

    Szóval ezügyben egyik oldalnak sincs mit a másiknak szemére vetni! :(

    Szerintem…

  2. M.Zoli

    Egy régebbi beszélgetéskor elhangzott, hogy a közvetlen demokráciát csak az ókori görögök gyakorolták. Nos egy ellenpélda, angolul tudóknak.
    http://marketplace.publicradio.org/shows/2007/03/06/PM200703065.html

  3. L.C

    M.Zoli részére

    Valóban érdekes a kivétel.
    Nem tudtam róla, kíváncsi lennék tudott e még róla valaki?
    Az más kérdés, mennyire népszerű, sikeres és hatékony a közvetlen demokrácia gyakorlása. A közvetlen jelekről a honlapon is lehet olvasni:
    …„attendance is down and the direct-democracy habit is fading.”
    …„Some people don’t care to get involved in participatory democracy. Others just find town meetings, well, boring”.
    A legnyilvánvalóbb közvetett jel az, hogy végül is a közvetlen demokrácia gyakorlata nem terjedt el a világon.
    Akárhogy is, őszinte elismerésem a honlap, a kivétel felfedezéséért!

  4. M.Zoli

    Kedves L.C,
    Véletlen az egész, s nem érdem.
    De mondd, nem POLITIKUSI fogás, hogy az utcai politizálásról (szebb nevén közvetlen demokráciáról) csak és kizárólag negatív konnotációjú nyilatkozatok hangzanak el a mai hatalom részéről?

  5. L.C

    Kedves M.Zoli,

    Mint oly sok más esetben is, nem lehet csak egy választ adni. Tehát.
    1. Nyílván, a politikusok védik a „szakmát”. Nem könnyű belépni a „piacra”, új céggel. Az üzleti életben, objektíven is van egy iparágtól függő belépési küszöb („barrier to entry”). Másképp fogalmazva, más tőkére van szükség egy palacsinta sütöde megnyitásához, mint mondjuk egy telekom cég indításához. Mint olvastam nemrég, a szakértők szerint, a politikában, most Magyarországon állítólag 2-3 milliárd forint szükséges egy új párt ígéretes indításához (a forrás újbóli felkutatását nem vállalom!). Csoda ezek után, hogy a már ismert politikusok nem rajonganak a túl nagy diverzifikálásért, vagy a közvetlen demokráciáért?
    2. Azért szerintem utcai politizálással, vagyis tüntetéssekkel nem lehet semmiképp hatékonyan, egyetlen országot sem vezetni. Nagyon sok okból is.
    - Igen gyakran, számszerűen nem a hangosan tüntetők vannak többségben, hanem az úgynevezett „csendes többség”. Ezt, a nálunk 4 évente megtartott, rendes választások hivatottak eldönteni.
    - Igen sok döntés rendszerezett, speciális, jogi vagy egyéb szaktudást igényel, amivel átlagember nem rendelkezik. Mi alapján dönthet így, az átlagember? Valamilyen „beetetés alapján”?
    - Jogi felelősség legtöbbször nincs a helytelen döntésekért, de politikai van. Ha valaki rosszul vezet, jön más. Milyen vezetés lenne az, ha mindig a pillanatnyi népszerűség döntene?
    - Senki sem szeret/ akar adót/ járulékokat fizetni, de ezt valamilyen értékrend alapján mégis meg kell tenni, a közjó érdekében. Ugyanez érvényes, a gyakori, pillanatnyilag kellemetlen de hosszú távon elengedhetetlen döntésekre vonatkozóan is.
    - Végül, a biztosan létező több más érv mellett is, jó nem elfelejteni egy-egy országos referendum árát is, amely jelenleg kb. 5 milliárd forint. Közpénz.

  6. M.Zoli

    Az 1.-re: A fogyasztóknak az a jó ha több palacsintasütő cég van, tehát én csak akkor fognám a palacsintasütők pártját úgymint: ,,van elég, nem kell több” ha énmagam is titkon palacsintasütő cégben lennék érdekelt, mondjuk közvetetten tulajdonos. Szerencsére még ez nem áll fenn, így nem okoz gondot a lelkiismeretemmel való elszámolás.

    A 2.-re: Nyilvánvalóan nem lehet sem országot sem céget úgy vezetni, hogy a leghangosabban kiabáló alkalmazottak hangját halljuk csak meg. De mondd el nekem, hogy ennek ellenére mégis miért szokás, hogy a cégvezetők azt sugallják az alkalmazottak fele, hogy fontos az egyéni hozzájárulásuk, véleményük? Nem azért mert rájöttek, hogy mindenki a saját maga szintjén sokszor jobban meglátja a tökéletlen, hibás folyamatot mint a vezérigazgató a bőrszékéből? Szóval ha ez így van a magánszférában, akkor miért engedi meg magának az ország megbízott vezetője azt, hogy becsmérelje azt aki véleményét utcai tüntetésen vállalja? Ez úgy csapódik le az emberek lelkében, hogy a ti véleményetek nem fontos, sőt: kuss legyen. Az alattvalói státus erősödik bennük, nem pedig a részesedéssel-felelősséggel rendelkező öntudatos (állam)polgári magatartás. Ez a becsmérlő üzenet pedig pont azt a demokráciát rombolja, amit annyira féltenek az ellenzék mocskos kezétől.

  7. L.C

    M. Zoli részére

    Úgy érzem, nem teljesen pontosan értjük egymást.
    1. A „palacsinta sütöde” kifejezésen azt akartam mondani, vannak olyan piaci területek, ahová kisebb tőkével is be tud lépni egy cég. Van, azonban ahol óriási tőke szükséges az ígéretes piaci megjelenéshez.
    Ez objektív, piaci sajátosság.
    Mellesleg, persze csak a piac döntheti el hány „palacsintasütődére” van szükség.
    2. Valóban, a kis ember némelykor olyan hibát, tévedést is lát, amit egy igazgató nem észlel. Némelyik cégnél ezt a gyakorlatban is meg hallgatják, máshol csak elméletileg, vagyis csak kijelentés szinten. Az összkép, a teljes folyamat átlátása, a vezetés azonban mindenhol az igazgató dolga, nemde? Ha nem így lenne, nem is lenne szükség vezetőre!
    Igen nagy tisztelettel, „a portás, a takarítónő” gondolhatja, hogy az „igazgató” nem ért a dolgához, (részletkérdésekben még igazuk is lehet!) de összességben, lehet olyan szakszerű intézkedésekről, van szó, amit például egy közgazdász átlát, megért, míg egy átlag ember nem.
    Végül pedig az „utca véleményének a becsmérléséről” kifejezésről.
    Egyfelől, persze mindenkinek joga van elmondani egyénileg és csoportosan is, egyszer vagy ismételten a véleményét. Erről szól alapvetően a demokrácia! De ez nem jelenti azt, ha a másik fél nem fogadja el a véleményünket, és nem cselekszik, ahogy követeljük, akkor ezzel önmagában azt mondaná ezzel a tüntetőknek „kuss legyen”.
    Érzésem szerint ez vagy túl nagy érzékenység, vagy a demokrácia félreértése / félremagyarázása.
    Egy vezetőnek KELL tudnia, mire van szüksége cégének (országának, ha erről van szó) és nem népszerűségi kutatások alapján kell, döntsön. Nem lehet mindig a kellemes lépéseket tenni, gyakran a hasznosat kell választani, még ha ez pillanatnyilag nem oly népszerű is. Ez a magán életünkben is így van, miért lenne magasabb szinten másképp?

  8. M.Zoli

    Az 1. pontot folytatva: szerintem értjük egymást. Azt vettem ki szavaidból, hogy mintha védenéd a hatalmon levők mesterfogásait (amikor a közvetlen demokrácia becsmérlésével -szerinted csak- a bebetonozott (két) pártrendszert védik, szerintem pedig csak az ellenzéket akarják lejáratni). Erre mondtam, hogy nekem mint politikafogyasztónak (vagy palacsintaevőnek) nem feltétlenül kell a politikacsinálók logikája (a palacsinta sütődék logikája) szerint gondolkozni, azt kész tényként elfogadni.

  9. L.C

    M. Zoli részére

    OK. Most már értelek.
    Védeni nem védek én senkit. Én csak az általam objektívnek vélt, tőlem független állapotról írtam. Semmi több.
    Ennek az állapotnak a változására, a mi személyes véleményünk minimális hatással van.

  10. Resor Från Luleå

    appreciated this post koncz » Blog Archive » Kit kísért a múlt? and i do not want to be that individual… but i do believe that maybe your website would look a little better if you had a litte blue in it. Only my advice, truly appreciated the article otherwise :) Best regards, Resor Från Luleå

  11. Misty Coco

    Hello, Neat post. There’s a problem along with your website in internet explorer, could check this… IE nonetheless is the market leader and a large portion of people will omit your magnificent writing due to this problem.

  12. Frances Whary

    Outstanding post, I believe website owners should acquire a lot from this web site its really user genial. So much wonderful info on here :D .

  13. rencontre Trois-Rivières

    It is actually an excellent and also valuable bit of data. I am thankful that you choose to contributed this particular strategies here. Make sure you continue to be all of us up to date like this. Appreciate discussing.

  14. vacatures groningen stad

    Hey very nice blog!! Man .. Excellent .. Amazing .. I will bookmark your web site and take the feeds also…I’m happy to find numerous useful information here in the post, we need work out more strategies in this regard, thanks for sharing. . . . . .

  15. elektrische zigarette kaufen

    Magnificent goods from you, man. I have understand your stuff previous to and you are just too great. I really like what you’ve acquired here, certainly like what you’re stating and the way in which you say it. You make it entertaining and you still take care of to keep it sensible. I can’t wait to read much more from you. This is actually a tremendous website.