Történelmi perverzió

Ünnepi, hétvégi, magazinos cikk a Magyar Nemzetben: Kegydíj — Román vérengzés Enyeden ezernyolcszáznegyvenkilencben. Az írás immár sokadszor idézi föl Nagyenyed pusztulását, a szokásos toposzokkal, klisékkel. Újdonság vagy friss kutatási eredmény nincs benne, lényege a borzalmak naturalisztikus, borzalmat keltő, mondhatnám: perverz felidézése. A magyar mazochizmus okkal legendás, és ezt a mostani cikk is megerősíti. Úgy látszik, még mindig divatja van a saját fájdalmunkban, veszteségeinkben, a kiontott vérben való őrült tapicskolásnak. Mire jó ez? Miért kell ez? Miért éppen azon kevés ünnepeink egyikén, amely valóban örömteli lehetne?

Érdekes, hogy azok az emberek, akik az ilyen cikkeket írják, és felháborodottan kérik számon a románokon több ezer magyar halálát, valahogy sosem írnak ilyen hangnemben az 1944-ben elhurcolt több százezer magyarról… akiket éppen magyarok “segítettek” a megsemmisülésbe.

28 válasz: “Történelmi perverzió”

  1. ShalomAlechem

    Gondolom egyik sem lehet mentség a másikra!

    Ha most elkezdesz visszamenőleg leltárt készíteni, hogy ki, kit, kivel, mikor és hányszor, csak a viszály magvát veted el újra meg újra.

    Aztán amikor szárba szökken, lehet farizeus módra csodálkozni, képmutatóan sajnálkozni.

    Jómagam úgy látom, hogy a mai magyar jobboldalnak pont ez kritikus hibája. Ha le tudná végre vetkőzni ezt a permanens, múlt ködébe merengő önmarcangolást, sokkal több ereje lenne a jövő dolgainak elméletét építeni. S ezáltal talán lenne módja a gyakorlatba is átültetni.

    A román – magyar viszonyban pedig lehetetlen mérleget vonni. Ahány ember, annyi nézőpont, annyi értékelés.

  2. ShalomAlechem

    Még valami. Nézzétek meg a zsidóságnak azt az igen vékony, de annál kapzsibb rétegét, akik ötvenegynehány éve a soá-bizniszből élnek! Sikerült is megutáltatni magukat (és mivel a skatulyázás él és virul, sajnos sok tisztességes zsidót) szinte az egész világgal.

    Tehát igencsak óvatosabban és felelőssebben kellene visszanyúlkálni a múltba…

    Szerintem…

  3. Farkas

    Attila!

    Elolvastam az általad említett cikket. Tényleg szörnyűségek vannak benne, ilyet csak magukból kivetkőzött SS werewolfok tesznek.
    Vagy cujkával a Román Nemzeti Komité, ill. Andrei Saguna görögkeleti püspök (!!!) által feltüzelt román agyatlanok.
    Kiirtani egy egész várost. Tisztára mint Lidice. Lehet, ez volt a náci kegyetlenség előfutára.

    Egyet nem értek. A holokausztra 45 óta kötelező emlékezni. Nagyon helyesen, hiszen a népirtás bűn.
    A holokausztra emlékezni kevés, mert mint Imre kertész, a nagy német író mondá: “a magyarság nem tud és nem akar szembenézni a múltjával”. Bűnbánnunk kellene tehát, csakhogy akiknek a daróc, a vezeklőköntös járna, már nem élnek.
    A holokausztra emlékezni kevés, fizetnünk kell érte azóta is. A már említett soá biznisz még mindig virágzik.

    Meddig emlékeznünk, bűnbánnunk, fizetnünk?

    Bizonyára sokáig még.

    Akkor miért bűn az, ha egy lapban megjelenik egy emlékezés, egy egész magyar város, nácikat is megszégyenítő, oktalan kiirtásáról?

    Mert a magyar nem számít? Csak Isten Kiválasztott Népe? A magyarokért ne szóljon a harang? Miért???

    Azt írod perverz felidézés? A cikk valós tényeket ír le. nem színez, nem túloz, nem cifráz.
    Ugyanolyan megrendelüléssel olvastam, mint ahogy két éve álltam, könnyeimet nyelve, az auswitz-i kemencék előtt.

    Attila, miért mérsz kettős mércével???

    A bűnök akkor is bűnök, ha zsidók, vagy magyarok ellen követik el őket! Ha egyikre emlékezünk, akkor miért nem emlékezhetünk a másikra?

    Hiszen ez a fajta emlékezés (most felejtsük el az egyik üzleti részét) azt a célt szolgálja, hogy a jövőben ne történhessen meg újra, még csak hasonló sem!

    Sem Németországban, sem Romániában, sem Törökországban,…etc.

    Ugye, nem gondolod te sem másképp!?

  4. Adminisztrátor

    Farkas,

    két dologra akartam fölhívni a figyelmet.

    - betegesnek tartom, hogy a szabadságot jelképező nemzeti ünnepünkön egy mészárlás története adja meg az alaphangot.

    - a kettős mércét nem én alkalmazom, hanem éppen azok, akiknek – mint a bejegyzésben is írom – szelektív a történelmi tudatuk, és csak a dolgok egyik felére – hajlandók – emlékezni.

  5. M.Zoli

    Én is másképpen ünnepeltem az idén márc15-ét. Az ilyenkor szokásos 48-as lemezeket (Jánosi Együttes, Egyszólam-Kalamajka közös ’48-as albumát, Kormorán) csak a tavaszi hadjáratig hallgattuk meg. Ott megállítottam, hogy nem menjünk el az aradi 13-ig.
    S ha eljössz Erdélybe, mondjuk Háromszékre márc.15-én akkor meglátod, hogy ott nem is gyászünnep márc15, hanem az ágyúk fel vannak virágozva, hogy az ismert 48-as dal képével éljek. Ezzel szemben, 2000 táján egyszer Veszprémben volt alkalmam márc15-ét ünnepelni, és hát mondani sem kell, hogy többször olyan gyászos megemlékezésen nem szeretnék résztvenni. Az a gyászos hangulatú koszorúzás amit ott láttam nem március 15-re való.

  6. ShalomAlechem

    Adminisztrátor:

    1. Az ünnep alaphangját nem egy napilap hétvégi mellékletének cikke adja meg! Ez túlzás, csúsztatás, vagy nevezd bárminek, de valótlan, negatív megállapítás.

    2. Szerintem is kettős mércét alkalmazol ezügyben. Mint írtam, nagyon nem szeretek visszanyúlkálni a múltba, legfeljebb a jövőre vonatkozó tanulságokért, de Farkasnak most igaza van. Manapság a csapból is a soa folyik, akkor miért támadsz rá egy hasonló, igaz méreteiben szerencsére kisebb, fajgyűlölő népirtásról megemlékező cikkre?
    Tudom, nem kellemes ilyet olvasni, láthatóan indulatba is jöttél tőle, de a perverz minősítés szokatlan és megengedhetetlen túlzás tőled!
    Pont tőled, akit aránylag független gondolkodónak, higgadt véleményalkotónak ismertem meg.

    M.Zoli. :

    Érdekes, és találó. Tükröt tartottál a hazai ünneplők elé. És még azt se lehet mondani, h nincs igazad!
    Sztem márc. 15. a forradalom ünnepe. A tragédiáé meg okt. 6.
    Csak hát az ország jelenlegi állapota sokkal inkább októberi, mint márciusi… :(

  7. kesztió

    Shalom hozzáállása ezúttal szimpatikusabbnak tűnik (legalábbis ami az első két hozzászólását illeti), a Farkaséban viszont zavaró csúsztatást vélek felfedezni.

    Mert miről is van szó.

    Egy újságcikk nem feltétlenül arról szól, amiről szó van benne. Nagyenyed pusztulása vonatkozhat a SZENVEDŐ FÉLRE, azaz arra, hogy a magyar ajkú lakosság milyen atrocitásokat volt kénytelen elszenvedni, de az ATROCITÁST ELKÖVETŐ FÉLRE is, azaz a kegyetlenkedő románokra. Nem ugyanaz a két nézőpont, igaz?

    Namármost.

    A Holokauszt mai megítélése kezd leválni a németségről, mint olyanról, és egy átlagos olvasó ma már inkább asszociál teszem azt a srebrenicai népirtásra, mint a EU-tag Német Szövetségi Köztársaság mostani állampolgáraira. Ezzel szemben az enyedi népirtás felemlegetése tudat alatt még mindig egyértelműen a románságot, mint olyat célozza.

    Ez természetesen nagyban függ a cikk stílusától, a kontextustól, amiben megjelent és nem utolsósorban a befogadótól, az olvasótól. De nézzünk egy kicsit a lelkünk mélyére, a cikket hangvételéből ítélve olyasvalaki írta, akinek főfoglalkozása (mély)magyarnak lenni VALAKI(K) ELLENÉBEN, tehát élek a gyanúperrel, hogy nem annyira ismeretterjesztői célból, mint inkább az olvasók „gyűlölködésigényének” alátámasztására, sőt táplálására született az inkrimnált cikk. És az olvasók gyűlöletigényéhez (amivel minden bizonnyal a mindennapok sikertelenséget, frusztrációit kompenzálják, vagy vetitik rá egy bűnbakra) sajnos nem kell sok kommentár…

    Pedig a MAI románokon számonkérni az enyedi népirtást épp olyan nevetséges, mint pl. Krisztus keresztrefeszítését számonkérni a mai zsidókon (ráadásul ez utóbbi megtörténtére tudtommal még mindig nincsenek egyértelmű, tudományos igényű történelmi bizonyítékok). Amíg a mai magyar, román, zsidó, cigány, stb. nem vési a fejébe, hogy nemhogy őseink, de szüleink bűneiért is kereken 0%-ban vagyunk felelősek, az említett cikkre jönni fog román részről a magyar atrocitások felemlegetése, a gyűlölet spirálja csak tekeredik, tekeredik s emelkedik a csillagos égig.

    Hogy az ördögbe nem lehet már felnőni a múlt felelős befogadásához, vagy ha erre semmiképp nem vagyunk képesek, hagyni a francba a történészekre az egészet?!

  8. ShalomAlechem

    “Pedig a MAI románokon számonkérni az enyedi népirtást épp olyan nevetséges, mint pl. Krisztus keresztrefeszítését számonkérni a mai zsidókon …”

    Igen!!!! Így van!!!! A soat-t számonkérni a mostani magyarokon ugyanúgy!!!

    Ajánlok figyelmetekbe a témával kapcsolatos írást!

    http://index.hu/tech/tortenelem/hab236271281/

  9. kesztió

    Tudod, hogy van ez, Shalom?

    Nekem pl. nem erkölcsi kötelességem bocsánatot kérni az őseim bűneiért, mert nem tehetek róluk, de attól még dicséretre számot tartó gesztusnak, gerinces cselekedtetnek lehet elkönyvelni, ha ezt mégiscsak megteszem: természetesen ÖNKÉNTES alapon.

    De ha másokon számonkérem az őseik bűnét, az már mindenképp elítélendő.

    Egyetértesz?

  10. ShalomAlechem

    Igen!!!

    Ha lennél kedves ezt megírni Imre Kertésznek is… :)

    Az Index cikket meg feltétlenül olvasd el. Az írója – mily szokatlanul – hozzád hasonló neolib beállítottságú, és ennek ellenére… :)

  11. Adminisztrátor

    még egyszer és utoljára:

    a kettős mércét nem én alkalmazom, hanem azok, akik a történelem egyik oldalát folyamatosan napirenden tartják, ugyanakkor nem hajlandók szembenézni a másikkal.

  12. kesztió

    Itt nem biztos, hogy értem, mit akarsz mondani.

    Kertészt én kizárólag a Sorstalanság című művéből ismerem. Szerintem a regény mestermű, egyértelműen Nobel-díjas alkotás, olyan érzékenységgel megírt lélektani regény, aminek ugyan témája a holokauszt, de messze túlmutat rajta, sokkal egyetemesebb.

    Úgyhogy nem hiszem, hogy számodra a regény jelentene problémát. Valószínűleg Kertésznek lehettek olyan nyilatkozatai, amikről nem tudok, és amikben a mostani magyarságon kérte számon a deportálás bűnét, gondolom, azokat helyteleníted, ehhez sajnos nem tudok hozzászólni.

    Az index-cikk pedig első, felületes átolvasásra legalábbis eléggé korrektnek, visszafogottnak és tudományos igényűnek tűnt számomra. Ha ezt jelentette a három pont és a szmájli, akkor OK; ha nem, akkor végig kell olvasnom figyelmesebben is. :D

  13. Farkas

    Attila!

    Úgy gondolod, hogy aki az inkriminált cikket írta, annak kötelezően kellene írnia egyet a zsidóság szenvedéseiről is?

    Bocsáss meg, de ez így ostobaság, biztosan nem így értetted.

    Vagy mit mondasz szembenézés okán?

    Mert ha kettős mércéről beszélünk, mondjuk magyar és magyarszomszéd értelemben, akkor tényleg hátrányban vagyunk.
    Ha olyan kereskedő szelleműek lennénk, mint egyesek, akkor jócskán gazdagodhatnánk a jóvátételből.

    De te ezt bizonyára nem így gondolod…

    Kesztió!
    Imre Kertész gyűlöli a magyarokat és Magyarországot, és ezt többször, több alkalommal büszkén hangsúlyozta. Shalom nyilván erre gondolt.

    Mint ahogy már előzőleg írtam, nem szeretem a múltban való vájkálást. De azt vastagon hamis állításnak tartom, hogy a magyarok a huszadik századi történelmük során olyan nagyságrendű bűnöket követtek volna el szomszédaikkal szemben, mint az említett szomszédok a magyarokkal.
    Kivétel természetesen van, hiszen az újvidéki “hideg napok” örök szégyenfolt rajtunk.
    Viszont érdekes módon a 45-ös Tito partizánok által levezényelt bosszúról, megtorlásról már senki sem beszél. Pedig az áldozatok száma nagyságrendekkel volt több, sok százezer!

    Szóval mi értelme van az adok – kapok leltárnak? Legfeljebb annyi, hogy ha emlékezünk rájuk, ne gyűlölet gerjesztésére használjuk fel, hanem ismétlődésük megakadályozására.

    Végül: semmilyen módon nem érzem magam felelősnek a születésem előtt történtekért. Mint ahogy a liberalizmus egyik alapelve a kollektív bűnösség tagadása, nem veszem magamra nagyapáink bűneit. Azért meg pláne nem, hogy a soá-biznisz hiénáinak pénztárcáját gyarapítsam!
    Értelmes emberek épp elégszer elítélték a barbárságot, az emberirtást. Magyarok is voltak köztük jócskán. Komoly gondolkodók, nem tévénhülyült csőcselék.

    Mégis mit vártok tőlünk? Mit kéne tennünk???

    “…ugyanakkor nem hajlandók szembenézni a másikkal. ”

    Mit jelent a szembenézés? Vezeklésképpen vigyem el a Síp utcába mindenemet, adjam a rabbinak, magamat meg akasszam fel a vasfára, a zsidó mártírok levelei mellé?

    Ez, vagy ilyen valami lenne a “szembenézés”?

  14. kesztió

    Farkas,

    azt el kell fogadnod, hogyha a Sorstalanságnak bár a fele igaz, meg lehet érteni, hogy Kertész mért gyűlöl minket.
    Ami NEM AZT JELENTI, hogy ezt a gyűlöletet el is kell fogadni.

    Értelmes embertől, sőt, Nobel-díjas írótól igenis elvárandó, hogy különbséget tudjon tenni az ősök bűntettei és a mostani generáció, illetve az egyéni és ún. kollektív bűnösség között. Ha erre képtelen, holokauszt idején elszenvedett traumák ide vagy oda, a gyűlöletének kinyilvánításával csupán önmagát minősíti.

    Amúgy ha szomszédainkkal szemben nem is, de saját állampolgárainkkal szemben igenis követtünk el az enyedi vérengzést meghaladó bűnt: Csak Kolozsvárról több, mit 16000 zsidót hurcoltak el (minden tízből talán egy-kettő maradt életben), ez jóval több, mint egy Enyed nagyságú városka lakosága a 19. század közepén. A kábé 450 ezerre tehető Mo-i összlétszámról inkább ne is beszéljünk…
    Ismétlem, erkölcstelen olyasvalakiket hibáztatni ezért, akik 1944-ben még gyermekek voltak vagy meg se születettek. De tudni kell róla.

  15. Adminisztrátor

    Farkas,

    persze, hogy nem úgy értettem.

    a helyzet az, hogy ismerem a szerzőt, de nem akartam/akarok személyeskedni.

    a célom csupán az volt, hogy fölhívjam a figyelmet arra, sokan szemlélik egyoldalúan a történelmet, és előszeretettel válogatnak az események között hol ilyen, hol olyan szándékoktól vezérelve…

  16. Farkas

    Így már mindjárt más. Ebben akár egyet is érthetünk!

    És javaslom abban is értsünk egyet, hogy a mostaninál sokkal többet kellene a jövővel foglakozni, mint a múltat egymás szemére hányni!
    Pláne nem másfél emberöltőnyi messzeségből…

    Kesztió: a Sorstalanságnak sokkal több mint a fele igaz. De ez nem ok arra, hogy a Herr Író így gyűlölködjön hazája ellen.

    Ne számoljuk az áldozatokat! Bűn volt egyik, bűn volt a másik. A gázkamrákért a bűnösök megkapták a büntetésüket. Kártérítést is kaptak az áldozatok, vagy hozzátartozóik. Legyen már egyszer elég!!! Legyen már egyszer vége!!!

    A napokban olvastam, hogy egy emberjogi szervezet felelősségre szeretné vonni Drezda bombázóit, ill. a parancs kiadóit.

    Egy német szervezet meg keresi annak a kórháznak a zsidó orvosait, akik a háború után SS tiszt betegeket végeztek ki méreginjekcióval.

    Hova jutunk így?

    A történelem túlnyomórészt aljasságok sorozata. Ha most utólag mindenki mindenkin bosszút akar állni, új középkor köszönt ránk…

  17. M.Zoli

    Farkas,
    Egy erdélyi párhuzammal, ha Kertész a maga 70-80 évével személyes tapasztalatai alapján esetleg gyűlöli a magyarságot, akkor sincs semmi baj. Egy csalódott kisebbségnek joga van ehhez, s mi erdélyi magyarok is fenntartjuk magunknak ezt a jogot, hogy a román hatalmat gyűlöljük, ha rászolgál. A többség ezért megsértődhet, mondván, hogy megsértettük a románságot, vagy az érzelmeiket, de hát sajnos nekük ki kell bírni.

  18. kesztió

    Zoli, most az egyszer Farkasnak adok igazat.

    Amíg a gyűlölet magánügy, mindenki azt gyűlölhet, akit akar – habár ha a történelem folyamán a gyűlölködők megmaradtak volna az unszimpátia, a nem kedvelés szintjén, jóval kevesebb vér folyt volna –, de Kertész gyűlölködése sajnos nem magányügy addig, amíg:

    1. közéleti személyiség,
    2. annálfogva, hogy zseniális könyvet írt, ráadásul befolyásos,
    3. a gyűlöletét szóvá is teszi, ráadásul oly módon, hogy az modellé válhat mások számára is.

    A hollywoodi sztárok nagyon jól tudják, hogy a hírnév – a sok előnyével együtt – a személyiségi jogok bizonyos csorbulásával jár, ha teszik, ha nem. Ezt minden közéleti személyiségnek el kell fogadnia: ami szabad egy közembernek, nem biztos, hogy szabad neki is…

  19. M.Zoli

    Nem a magánügy-közügy ellentétpárra gondoltam én, hanem csak arra, hogy a kisebbségnek mint közösségnek jogos ellenérzéseit valahogy elő kell adni egy hatalommal szemben, amely esetleg egy érzéketlen, közömbös többséggel szövetkezve idegeníti el őket.

  20. kesztió

    Ellenérzés meg gyűlölet között azért van némi különbség, ezt áttételesen ki is fejtettem az előző hozzászólásomban.

  21. amateurs porno

    Value my time reading this. Figured out a little something new. winningggggg :)

  22. Randee Rehmann

    I love the way your write your posts. Do you think or research before writing them?

  23. Freda Vanner

    Hello World!

  24. Trey Pisegna

    Interesting post made here. One thing I would really like to say is that most professional career fields consider the Bachelor Degree as the entry level requirement for an online education. Whilst Associate Qualifications are a great way to start, completing the Bachelors reveals many good opportunities to various professions, there are numerous online Bachelor Course Programs available through institutions like The University of Phoenix, Intercontinental University Online and Kaplan. Another concern is that many brick and mortar institutions offer Online variants of their college diplomas but generally for a considerably higher price than the organizations that specialize in online course programs.

  25. Lindsay Halama

    I discovered your blog site on google and check a couple of of your early posts. Proceed to keep up the excellent operate. I simply further up your RSS feed to my MSN News Reader. Searching for ahead to studying extra from you later on!…

  26. Rowena Semrau

    Thanks for all your efforts that you have put in this. very interesting information.

  27. elektronische zigarette

    Yes you can …Today is Your Chance The National Cancer Institute documents that millions of Americans have health problems caused by smoking. cigaret smoking and exposure to tobacco smoke cause an estimated average of 438,000 premature deaths each year in the United States. Of these premature deaths, about 40 percent are from malignant tumor, 35 percent are from heart disease and stroke, and 25 percent are from lung disease. Smoking is the leading cause of premature, preventable decease in this land. Regardless of their age, smokers can well reduce their risk of exposure of disease, including cancer, by switching to elektrische zigarette . Today is your new birth to begin the journey towards changing. Let elektro zigarette lead your way down that road.

  28. Jana Clavette

    Things you mentioned sounds right. Nonetheless, picture this, what if you integrated a little bit more? I am talking about, I don’t want to tell you how to write your website, but what if you actually added more stuff which could get peoples particular attention? Just as a video or simply a graphic or 2 to have people psyched regarding what youve got to say.