Tovább bonyolódik a Fidesz által kezdeményezett népszavás ügye. Az alkotmánybírósági kitérő után az Országos Választási Bizottság újból elutasította a vizitdíjról és a kórházi napidíjról szóló kérdést. Egyelőre három ügyben lehet megkezdeni az aláírásgyűjtést, bár számomra kérdés, hogy ezeknek van-e egyáltalán értelmük?

Az egyik arról szól, maradjanak-e állami kézben a kórházak. Ha elvi alapon közelítjük meg a kérdést, akkor a háziorvosi, meg a fogorvosi praxisok, illetve a gyógyszertárak magánosítását is vissza kellene csinálni. Államosítani kellene újra, hiszen, mint tudjuk, az egészségügy nem üzlet… Az nem lehet, hogy az egyik szeletet állami kézben kell tartani, az összes többi pedig mehet maszekba. Vagy ha mégis, az bizony csúnya következetlenség volna.

A másik, hasonlóan okos kérdés úgy szól: továbbra is csak patikában lehessen-e gyógyszert vásárolni? Aki ezt képes népszavazásra föltenni, azt egy hideg téli éjszakán szívesen utaztatnám tömegközlekedéssel órákat az ügyeletes gyógyszertárig egy egyszerű lázcsillapítóért…

Az utolsó pedig, hogy legyen-e elóvásárlási joguk a családi gazdálkodóknak a termőföldre. Ezzel a kérdéssel egyetlen probléma van, hogy a valóság ismeretének súlyos hiányáról tanúskodik: szó sincs arról ugyanis, hogy reménybeli gazdák sokasága állna sorba a földért. A helyzet éppen az, hogy a föld senkinek sem kell, mert — valljuk be — igen kevesen akarnak manapság földet túrni. Az más kérdés, hogy ez jó vagy sem. De az biztos, hogy az az időszak elmúlt, amikor az állam kitelepítéssel gondoskodott a munkaerő utánpótlásáról. Ez sem jó tehát másra, mint a fenyegetettség érzésének erősítésével a bezárkózó önvédelem reflexének felélesztésére, amelyet egyébként — paradox módon — nemrég még a Gyurcsány-kormány használt föl a kettős állampolgárságról való népszavazásban. Más a téma, az ok és a cél, de a mechanizmus ugyanaz…

Szlovákiában 8 vagy 9 év pártelnökség után Bugár Béla lelépett a színről, mégpedig demokratikus választás következményeként, igaz, sértődötten az eredmény miatt.

A Délvidéken a legnagyobb magyar párt elnöke, Kasza József sok éves uralom után szintén a távozás mellet döntött, igaz, előtte még gondosan kijelölte és pozícióba ültette utódját.

Romániában…?

A még ki sem nevezett kormányszóvivő máris megbukott. Ahogy a Népszabadság újságírója ügyesen kiszámolta, ez az abszolút rekord: Havas Henrik hat, hivatalban eltöltött napja után Demcsák Zsuzsának ezt is sikerült felülmúlnia, vagy inkább alulmúlnia: mínusz hét nappal. A dolog sok szempontból tanulságos. Egyrészt kiderült, hogy ma Magyarországon jó eséllyel bárkiről kínos dolgok sokaságát lehet kideríteni minimális kutakodással, aki a politika közelébe kerül. Ez egyébként nemcsak a politika és az alvilág között kapcsolatok megerősödéséről árulkodik, amit már a Nemzetbiztonsági Hivatal is jelzett. A történtek azt is bizonyítják, hogy a magyar politikai elit végletesen és végzetesen önmagába zárult: bármilyen szakmai feladatról legyen szó, csak a maga szűkös köreiből képes és hajlandó választani, illetve elfogadni személyeket azok ellátására. Azt hiszem, nagyjából ez volt az egyik tanulsága annak a cikknek is, amire az előző bejegyzésben hívtam föl a figyelmet. De van még egy érdekes vetülete a Demcsákkal történteknek. Kiderült, hogy a Gyurcsány-adminisztráció ugyanúgy veszíti el kommunikációs képességeit, ahogyan ennek a Fidesz esetében már tanúi lehettünk az elmúlt években. Annak idején mindenki csodájára járt az orbáni kommunikációnak, aztán 2002 után egyre inkább ez a terület bizonyult a párt leginkább válságban lévő ágazatának. Most már Gyurcsány is eljutott erre a pontra: amit nemrég még irigyeltek tőle ellenfelei is, ma inkább teher, és megoldhatatlan feladat számára.

Minden szavát aranyba kellene önteni az (egyelőre) ismeretlenségbe burkolózó szerzőnek, aki az Indexen fejtette ki véleményét megoldhatatlannak látszó problémáinak gyökeréről.

http://index.hu/velemeny/jegyzet/feltud070321/

Jó lenne végre szembenézni magunkkal és egymással. Egyébként érdekes vetületi lennének a felvetéseknek határon túli vonatkozásban is…

Ünnepi, hétvégi, magazinos cikk a Magyar Nemzetben: Kegydíj — Román vérengzés Enyeden ezernyolcszáznegyvenkilencben. Az írás immár sokadszor idézi föl Nagyenyed pusztulását, a szokásos toposzokkal, klisékkel. Újdonság vagy friss kutatási eredmény nincs benne, lényege a borzalmak naturalisztikus, borzalmat keltő, mondhatnám: perverz felidézése. A magyar mazochizmus okkal legendás, és ezt a mostani cikk is megerősíti. Úgy látszik, még mindig divatja van a saját fájdalmunkban, veszteségeinkben, a kiontott vérben való őrült tapicskolásnak. Mire jó ez? Miért kell ez? Miért éppen azon kevés ünnepeink egyikén, amely valóban örömteli lehetne?

Érdekes, hogy azok az emberek, akik az ilyen cikkeket írják, és felháborodottan kérik számon a románokon több ezer magyar halálát, valahogy sosem írnak ilyen hangnemben az 1944-ben elhurcolt több százezer magyarról… akiket éppen magyarok “segítettek” a megsemmisülésbe.

Maradva zászlóknál. Otthon az ablakból egy benzinkútra látok rá, ahol ma reggel nagy elánnal cserélték le a céges lobogókat a nemzeti ünnep alkalmából, mégpedig párban egy piros-fehér-zöld és egy uniós zászlóra. Sokszor jártam Nyugat-Európában, de olyat nem nagyon tapasztaltam, hogy valakik a hazafias érzéseiket EU-s zászlóval élték volna ki. Természetesen annak is megvan a méltó helye, de például az 1848-as eseményekhez semmi köze. Legyen ott a középületeken, de miért kell belekeverni az uniós szimbolikát egy kvázi magánügybe? Attól tartok, ez a kényszeres EU-zás inkább az identitásválság vagy éppen identitáshiány elkendőzésére jó csupán, hogy magunk előtt se kelljen bevallani a dolgot…

Tegnap este a Falk Miksa utcában jártam, ahol a Nemzetbiztonsági Hivatal székhelye is van. Találós kérdés azoknak, akik még nem látták: mi a titkosszolgálat logója? Egy turulmadár és egy árpádsávos pajzs.

Ennyit a magyar közélet aktuálisan “legnagyobb” problémájáról…

Hegedüs Zsuzsa szociológus (aki liberálisból lett fideszes, ezért különösen kedves a jobboldalon) azt nyilatkozta a Magyar Nemzetben, hogy a legnagyobb ellenzéki párttal szemben azért vette elő megint az antiszemita kártyát a kormány, mert válságban van, és az egész nem más, mint elterelő hadművelet.

Valószínűleg igaza van.

A gondolatmentből azonban logikusan következik, hogy az újarisztokratázó, cheguevarázó Fidesz sincs éppen kifogástalan állapotban, hiszen ahogy az árpádsávos zászló nem azonos a nyilas jelképpel, úgy a pólóra nyomtatott Che-portré sem tömeggyilkosságra való burkolt felszólítás…

Magyarországon eldőlni látszik a vita, hogy a tyúk vagy a tojás volt-e előbb. Legalábbis abban az összefüggésben, hogy a pártnak van-e ideológiája, illetve fordítva.

Ahhoz már jó ideje hozzá kellett szoknunk, hogy a Fidesznek nincs programja, vagy ahogy a szimpatizánsoknak mondják: titkolják, nehogy a baloldal lenyúlja azt. Megjegyzem, egy tisztességesen gondolkodó ember számára morális evidencia, hogy nem sajátíthatja ki a bölcsek kövét, ha az véletlenül éppen az ő birtokába került, de manapság nem divat a politikán erkölcsöt számon kérni, úgyhogy ezt hagyjuk is. A Fidesz persze ellenzékiként különösen nehéz helyzetben van, hiszen hiába jött létre a kormány ellenében az új többség, a gyurcsányi vonal elutasítása nem jelenti automatikusan az MSZP leváltásának szándékát. Az új többség tehát még annál is heterogénebb, mint az eddigi ellenzéki konglomerátum volt, és Orbán Viktor reményei szerint további jelentős baloldali tömegekkel fog bővülni. De mit ígérhet nekik a Fidesz? Hát, mi mást, mint a „régi baloldal” és vele együtt a rá jellemző gondolkodásmód rehabilitációját, amit az elmúlt hetekben többször meg is pendített Orbán Viktor. Ilyen körülmények között isteni csoda számba menne, ha következetes ideológiája lenne az ellenzék legnagyobb pártjának, hiszen a nemzeti-radikális-konzervatív-szociális-baloldali politika realitása körülbelül az örökmozgó megépíthetőségének valószínűségével vetekszik.

A hétvégén viszont az is kiderült: az MSZP-nek sincs szilárd ideológiája. Hiszen mi másért volna szükség az „alapértékek bizottságára”, amely őszig kapott időt a párt elvi politikájának kidolgozására. Ami nyilván nem fog viták nélkül menni, hiszen a pártban egyszerre van jelen a kis államban és a globalizációs-neoliberális gazdaságpolitikában hívő gyurcsányi irányzat, illetve a – mondjuk – Szili Katalinhoz kapcsolható, nagyobb társadalmi gondoskodást szükségesnek tartó csoportosulás. A sok egyéb árnyalat mellett – tehetjük még hozzá. Szóval, ahogy mondani szokták, most ugrik a majom a vízbe: ha elkészül ez a bizonyos ideológiai alapvetés, 17 év után végre kiderül majd, hogy lesz-e igazi, modern, európai szociáldemokrata párt Magyarországon, vagy marad a mostani, posztkádári struktúra. Ha az utóbbi verzió válik valóra, az mindannyiunkra nézve szomorú következményekkel fog járni.

Öt hónapos huzavona után sikerült elnököt választania a hevesi közgyűlésnek. Ez az a megye, ahol a jobb- és a baloldal abszolút egyforma pozíciókat szerzett tavaly októberben: 20-20 képviselő ül mindkét térfélen. Pontosabban így volt ez egészen mostanáig: az egyik fideszes jelölt ugyanis hirtelen bejelentette, függetlenként kívánja tovább folytani a munkát. Ezzel egy füst alatt megszavazta a szocialisták elnökjelöltjét is, aki így a közgyűlés élére került, egyetlen kormánypártiként az egész országban.

Az ember persze van annyira rosszindulatú, hogy rögtön azon kezdjen gondolkodni, vajon mi volt az, ami mára ily csodásan megvilágosította a tisztelt képviselő úr elméjét, különös tekintettel arra, hogy a függetlenség deklarálása egyszersmind az MSZP számára felmérhetetlen presztízsű elnöki pozíció megszavazásával is együtt járt. A hasonló pálfordulásokban sokszor játszott már szerepet pénz, protekció vagy éppen zsarolás…

Elvi síkon azonban a fejlemények arra is rávilágítanak, nem volt semmilyen foganatjuk a politika morális megtisztulását ígérő fogadkozásoknak, amelyek tavaly ősszel annyira általánosak voltak. A lényeg:

1. volt egy jobboldali képviselő, aki eladta a meggyőződését, és

2. volt egy baloldal, amelyik vevő volt erre, sőt valószínűleg maga kezdeményezte az egészet.

Valószínűleg ezek közül lehet majd választani 2010-ben is.