Feltámadás

Talán Észtországból vették az ötletet. Talán szélsőjobboldaliak voltak. Talán szélsőbalosok. Talán van köze a hullarablásnak a falra mázolt felirathoz: “Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat”. Talán nincs. Talán csak provokáció az egész.

Talán az emlékét is el akarták törölni azzal, hogy eltüntették a csontjait. Talán Jézus Krisztus vagy Petőfi halhatatlanságát akarták “reprodukálni” az üres sírral.

Egy biztos: a szellemet kiszabadították a palackból…

15 válasz: “Feltámadás”

  1. ShalomAlechem

    A barbárság szellemét…

    Ez a szint – nem tudok jobb hasonlatot – a kannibalizmus szintje.

    Halvány remény, hogy “csak” provokáció…

    Akár így, akár úgy, köszönjük a “Nemes Politikus Uraknak”, hogy ezt kellett megérnünk! A felelősség ezer százalékban az övék.

  2. Ignotus Pál

    Shalom! Csak nem képzeled, hogy az említett Nemes Uraknak bármi közük van eme erkölcsi zülléshez?!
    Hát hallgasd meg selymes hangjukat, nézd meg ájtatos képüket, ahogy szenvelegve egyként ítélik el a történteket!
    Nem, nem lehetetlent mondasz.
    Ez a bátor, becsületes, gerinces, tisztességes társaság, aki soha nem látott egységbe forrasztotta 17 év alatt a Kárpát-medence magyarságát?
    Akik verítékes, éjt napallá tevő munkájukkal lehetővé tették felemelkedésünket, testünknek egészségét, elménknek pallérozását?
    Ugyan, ugyan!
    Nézd meg elgyötört tekintetüket, hiszen szüntelenül értünk dolgoznak, nem törődve saját gyarapodásukkal! Hiszen lassan úgy ők, mint környezetük koldusbotra kerül, annyira koncentrálnak a haza és a magyarság üdvére!
    Hiszen ha úgy lenne, amint mondod, az ő majdan elhaló testüket a föld magától vetné ki.
    Csak nem…!
    Ámbár…

  3. ShalomAlechem

    Ignotus: jó!!! :)

    Komoly: ha elgogadjuk, hogy Kádár bűnös, mert akasztatott, akkor tettük után a mostani sírrablók se különbek nála.
    Sőt!
    Akkor a körülmények meglehetősen behatárolták a cselekvési szabadságot. A mostani újbarbárokat semmi sem kényszerítette!

    De én nem zárom ki, hogy provokáció történt. A mai Mo-i álbaloldalnak szüksége van a rémisztgetésre, hogy elterelje a figyelmet saját gazemberségeiről.
    A terrorveszéllyel való hazug riogatás már nem jön be, így hát mást kellett kitalálni.
    Nyakam rá, hogy a közeljövőben majd lesz egy megmozdulás, valamilyen demonstráció, a tévékettőcsőcselék felvonul, maga sem tudja mit követelve.
    Na, ehhez kellett üzemanyagnak ez a sírrablás.

  4. Karesz

    Nem is is igazán értem, hogy miért van ilyen nagy cirkusz evvel a Kádár zombizással?A kommcsik nem hisznek a feltámadásban s lehet hogy az elvtársak megrendeztek egy kis elvtársias összejövetelt maguknak, vagy valami szektaság is van benne.Mondjuk éjjel a nagyvezér csontjaival szerveznek valami szeánszt, hátha segít, mert a szar amibe kavarták magukat ott csak az Isten, pardon, valami túlvilági erő segíthet.Hogy ne legyen feltűnő,elvitték az asszonyt is, de lehet az öreg kérte így.
    Na most hogy látszódjon az is ,hogy mennyire hülye vagyok arra kérlek magyarázzátok meg nekem ,kinek fontos ez ma?Kinek használ vagy árt?Ha megtudnám ,mindjárt okosabb lennék?Ha mondjuk Hitler vagy Stalin csontjait hordanák szét a kutyák, akkor is rinyálna valaki?
    Még valami, ateistának nincsen szelleme ,úgy hogy a palackból se lehet szellemeket eregetni!Itt valami mást eregetnek, a szaga érzik is, jó hogy van ki szivja rendesen.Tüdőre! Ennyire futja ma magyar honnak nevezett vidéken.(Még én érzem magam hülyének?)

  5. ShalomAlechem

    Karesz: ha a te anyád, apád, nagyanyád maradványait ásná ki valaki, ugyanilyen cinikus lennél?
    Hallottál már eddigi életedben valamit erkölcsről, tisztességről, kegyeletről, és hasonlókról?
    Írásodból következően nem hiszem….

    Más.

    Attila! Kérlek nézd el nekem e pár idézetet! Kérdés a végén!

    Rákos betegek tüntetnek hétfőn a román fővárosban a kormány ellen. Azt állítják: a kabinet hátat fordított nekik, és hagyja őket meghalni. Amellett, hogy Romániában szinte megszüntetik az onkológusok képzését, a kormány megváltoztatta a rákgyógyszerek kiosztási rendszerét is, így a betegek sokkal nehezebben jutnak hozzá a megfelelő kezeléshez és orvosságokhoz, mint korábban.

    Csak a káoszt fokozta a népszavazásos döntéssel az alkotmánybíróság
    A bizonytalanság eloszlatása helyett tovább fokozta a jogszabályi zűrzavart az alkotmánybíróság, mikor elfogadta, de nem indokolta a népszavazási törvény módosítása elleni óvás elutasítását.

    Aradiak is jönnek a kolozsvári tüntetésre
    Az aradi demokraták legkevesebb 1.000 embert küldenek a kolozsvári Băsescut támogató tüntetésre. Az aradiak száma azonban elérheti az 1.500-at is, nyilatkozta hétfőn Gheorghe Seculici helyi demokrata elnök, volt miniszterelnök-helyettes. Seculici elmondta, már 20 autóbuszt előkészítettek, amelyek Kolozsvárra viszik a párttagokat és a szimpatizánsokat.

    Veress Dávid csíkszeredai RMDSZ-alelnök és alpolgármester lett a csíkszeredai székely tanács elnöke, az új elnökségnek pedig több RMDSZ-es tanácsossal együtt tagja Ráduly Róbert polgármester is. A polgármesteri hivatal alkalmazottaival és más RMDSZ-es kötődésű csíkiakkal dúsított tisztújító gyűlés Ráduly Róbert javaslatára az SZNT-t addig ideiglenesen vezető EMI-seket is beválasztott az elnökségbe, ők azonban azonnal lemondtak tisztségeikről, így gyakorlatilag az RMDSZ vezetése alá került az SZNT csíki szervezete.
    lesz – tájékoztat a Mediafax.

    Büntetőjogi vizsgálatot kezdeményezett a főügyészség Nagy Zsolt informatikai és távközlési miniszter ellen – erről tájékoztatta a főügyész az ideiglenes elnököt, Nicoale Văcăroiut. A nyomozás még április 27-én indult, a főügyészség szervezett bűnözés elleni osztálya (DIICOT) jelentése alapján.

    Szóval a kérdés:

    JÓL LÁTOM, HOGY ROMÁNIA EGYRE TÖBBET TANUL EL A GYURCSÁNYI-FÉLE MAGYARORSZÁGTÓL?

  6. Karesz

    ShalomAlechem
    Ne leckéztess Shalom, nem vagy arra sem hivatott ,sem arra még elégé felnőtt!Az én nagyapám sirhelyét nem tudjuk ma sem hol van csak annyit ,hogy Ukrajnában halt éhen a lágerben és a holtestét több százzal együtt egy gődörbe lökte egy hernyótalpas.Föléje gyárat épitettek a tulélők.Egyetlen bűne az volt, hogy a Királyi Magyar Hadsereg határvadész alakulatának volt katonája.Fogságba esett 44-ben.Vele együtt két tiszt testvére se tért vissza soha.A magyar állam megtagadta a még életben lévő nagyanyámtól a megigért kártéritést isten tudja milyen formaságok miatt.Ezt nevezem én cinizmusnak Shalom!Ezt nevezem én mindannak amit te nagyképűen hiányolsz bennem,persze ellentétes előjellel.Tisztesség,becsület stb.
    Mindennek ellenére,ha valamelyik ősöm kezéhez ha csak egy szikrányi is tapadna az általod agyonsajnált gazember bűneiből, akkor azt kivánnám hogy a csontjai soha de soha ne nyugodjanak békében ,a nevemet is megváltoztatnám és soha senkinek nem nézhetnék a szemébe.Ez vagyok én, most ha tudod,az ég áldjon de ne csapkodj mint az istennyila szerteszét, mert oda is üthetsz, ahova nem kellene.

  7. ShalomAlechem

    Ember, te beteg vagy!

    Mit hablatyolsz itt összevissza?

    Talán olvasd el figyelmesen, amit írtam, és arra reagálj! Láthatóan meg sem próbáltad megérteni…

    Vagy ha a Doktor bácsit ki tudod játszani, szökj meg, eredj, és ásd ki, és szórd szét az összes valódi és vélt ellenséged földi maradványait!

    Ha ettől megnyugszol… :(

    Jómagam változatlanul állítom: egy Homo Sapiens nem dúl fel, és rabol ki sírokat. Semmilyen indokkal sem. Ha igen, akkor nem Homo Sapiens!!!

  8. k

    Te aztán egy agytröszt vagy Shalom!Produkáld csak magad,remekül teszed!
    Egy olyant mutass abból amit én irtam, amivel azt igazolhatod ,hogy én egyetértek a halottak gyalázatával!A diagnózisaidat pedig tartsd vissza ,mert mint mondom,nem vagy hivatott és nincs még elég eszed ilyen szerepre.Amúgy Kádárt pedig csokolhatod ahol éred!
    Ismétlem a fent feltett kérdéseimet ha nem emlékeznél.Kinek árt és kinek használ az egész groteszk sztori?Neked?Nekem?A nemzetnek?
    Minden kirívó emberi cselekedet valami által motivált!Lehet düh, provokáció, demonstráció és lehet patologiás eset.Amíg ezt nem tudjuk, addig nem is lehet megmondani biztosan, mi miért történt.Ami ezen kívül megy az ahogy mondod ,csak hablatyolás.
    A te homo sapiens stílusodat lemásolva ajánlom, rázzad a ketreced rácsát hátha kiszőkhetsz a kertbe, aztán ott megnyugszol.
    Dasvidanija!

  9. Karesz

    Elnézést ,a karakterek kitoltak velem,Karesz voltam fent k helyett.

  10. Ignotus Pál

    Szvsz a bolondoknak a sárga házban a helyük, a halottaknak a sírjukban, a hullarablóknak, sírgyalázóknak pedig a börtönben.
    Függetlenül a “magyarázatok”-tól.

    Akiben pedig a félévszázadosnál régibb sérelmek még most is olyan alantas indulatokat generálnak, hogy formában és tartalomban elfelejti a magyar nyelvű írást, az tényleg orvosi eset.

    Tisztességes ember így nem beszél holtakról: “Karesz 2007. május 6.,
    20:00″

    Tisztelettel:

    Ignotus

  11. Karesz

    Ignotus úr!
    Tisztességes emberek nem felejtenek csak a szolgalelkűek!A gazemberek holtuk után is gazemberek maradnak!Ennek ellenére én nem helyeslem a sirgyalázók tetteit.Kádárnak pedig holta után se legyen nyugodalma se itt lent se “ott”fent vagy “lent” addig amig tettei alapján nem oda helyezi az utókor ahova a nemzetárulók valók, a történelem szemétdombjára.Lehet valaki komolyan vette és tényleg oda is vetette.
    Akinek nincs még félévszázados emléke sem ,annak holnapja se lesz!
    Nem sértegetésképpen de mondjuk ha megkérdezném ,csak úgy enyhe célzattal mint te teszed, hogy ha a bolondoknak a sárgaházban a helyük, akkor mit keresel Te a netten, akkor azt személyes sértésnek vennéd?Tisztességes ember talán igy bizonyítja a jólneveltségét ,hogy
    ilyeneket vág ismeretlenül mások fejéhez? Mondjuk csak úgy “magyarázatok”-tól függetlenül de tartalmilag és helyesírási szempontok orvosi taglalásától mentesen?
    S ha hiszed, ha nem, tényleg tisztelettel egyelőre!
    Karesz

  12. Ignotus Pál

    Az indulatok, ha mégoly jogosak is, egy bizonyos szint után jóvátehetetlen dolgokra inspirálnak. Piszkozatnak sem való írásod pontosan jelzi lelkiállapotodat.
    (Csak zárójelben: a szép magyar beszéddel társalgópartnereid iránti tiszteletedet is kifejezed. Az ellenkezőjével az ellenkezőjét.)

    Tételezzük fel, hogy családod múltjában történtek nem helyénvaló események. Ezt minden második magyar famíliáról el lehet mondani. Akkor szerinted meddig kell folytatni ezt az adok – kapok gyűlölködést? Meddig akarsz bosszút állni, hőbörögni, gyalázkodni?
    Mennyivel vagy különb akkor a holokausztot szatócsüzletté züllesztő díszes társaság tagjainál?
    Mit akarsz ezzel elérni?
    Hova akarsz ezzel eljutni?

    Ha pedig válaszolni akarsz, tedd azt közhelyek, lózungok nélkül, ne úgy mint eddig. Mert hiteltelen leszel, ha Kádárt szidod, ennek ellenére, eminens tanítványaként, májuselsejei stílusú jelszavakat, jelmondatokat írsz ide.

    Végül, de nem utolsósorban: a halál mindenkit egyenlővé tesz. Téged is, engem is, mindannyiunkat. Neked is ott van a lelked mélyén, legbelül a béke, csak nem hagyod szóhoz jutni.
    Kár…

  13. ShalomAlechem

    Bakker, hogy tudsz ilyen higgadtan válaszolni, Ignotus? Kötélből vannak az idegeid… :)

    Karesznak csak annyit, hogy más emlékezni, és megint más gyűlölködni!
    Az emlékezés segít a jövőt illető döntésekben, a gyűlölködés pedig egy lehetetlen, sehova se vezető állapotot tartósít.
    Igazán észrevehetnéd, hogy Mo-i vezetésnek ez utóbbi fenntartása a célja. A megosztott országgal aztán azt tesznek, amit akarnak.

  14. Sacred Heart Diet

    I’m kinda new to the internet and also required to go through up on koncz » Blog Archive » Feltámadás. Regarded this have ended up currently being an excellent report really properly created as well as helpful. I’ll definitely be heading again in the direction of your internet site to go through a lot a lot more posts just due to the fact i loved that one..

  15. Harley Temblador

    Wow, superb blog format! How lengthy have you ever been blogging for? you make blogging glance easy. The full look of your site is excellent, as well as the content material!