Mindig van lejjebb

Az elmúlt években a közbeszéd minden szintjén általánossá vált a siránkozás, hogy a magyarországi politika élet rossz beidegződéseit a pártok gátlástalanul exportálják a határon túli közösségekbe. A hisztéria egészen vicces megnyilvánulásokat is kiváltott, például amikor arra szólították fel az anyaországi pártokat, ne tegyék sem a kampány, sem általában a közélet vitatémájává a határon túli magyarok ügyét. Aztán persze ugyanezek az erdélyi politikusok voltak az elsők, akik hol egyik, hol másik budapesti személyiség megszólalását vagy egyenesen beavatkozását kérték a számukra fontos ügyekben. Ez persze legyen az ő problémájuk.

Az önmagunkkal való szembenézést viszont nagyban segítené, ha észrevennénk: amit az RMDSZ vezetése az európai parlamenti választások kapcsán művel, még a leginkább pesszimista elképzeléseknél is rosszabb. Illúziói persze már régóta nem voltak senkinek, aki ismeri az elmúlt bő másfél évtized történetét, az utóbbi hetek azonban a magyarországi közélet színvonalát is mélyen alulmúlták. És ez komoly teljesítmény.

Az RMDSZ politikájában az a szép, hogy a saját sírját ássa vele. Itt van pár tucatnyi megélhetési politikus, aki félelmében rendre olyan döntéseket hoz, amelyek a magyar közössség megosztottságát erősítik, és ezzel az arányos képviseletét veszélyeztetik. Akinek nem ér meg a kettőből egy befutó helyet a jó pár éve elidegenített jobboldali szavazatok visszaszerzése, esetleg azzal a reménnyel kecsegtetve, hogy ezek megmaradnak a következő parlamenti választásra is, az egész egyszerűen bolond. Vagy ami még rosszabb: nem érti a dolgok logikáját. Ennél gyengébb bizonyítványt pedig nem lehet politikusról kiállítani.

18 válasz: “Mindig van lejjebb”

  1. kesztió

    Én az úriemberség nézőpontjából közelítettem meg ugyanezt, de tény, hogy az RMDSZ (mint szervezet, nem mint konkrét személyek) önös érdekei ellen is cselekszik, hogy Tőkést nem tették befutó helyre.

    Az más kérdés, hogy továbbra is fenntartom, szigorúan szakmai szempontok szerint véve helyes döntés lenne a két fiatal politikus jelölése, de egy jelöltállításnál etikai, politikai, és főleg, ésszerűségi szempontokat is figyelembe kell venni.

    Nagy öngól a sztori, az biztos…

  2. Adminisztrátor

    kesztió,

    én elolvastam a Transindex interjúit mind a két jelölttel. nem érzem úgy, hogy a “szigorúan szakmai” szempontok melletük szólnának…

  3. kesztió

    Tőkéssel olvastál-e interjút? :D Én azért arra is befizetnék…

  4. Adminisztrátor

    jó, ez igaz lehet :)

    Tőkés jelölése viszont más jellegű haszonnal járt volna…

  5. Farkas

    IGAZAD VAN ADMINISZTRÁTOR, MINDIG VAN LEJJEBB! DE ENNYIRE???

    “RMDSZ-es fenyegetés a Tőkésnek aláírást gyűjtő fiataloknak
    2007-02-18. 11:35:05

    Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) csíkszeredai szervezetének egy csoportja szombat délelőtt Csíkmadarason is megkezdte Tőkés Lászlónak az EP-választásokon való indulásához szükséges aláírások gyűjtését. A falubeliek elmondták: a helyi RMDSZ-nél is megkezdték az oktatási-nevelési támogatások igényléséhez szükséges nyomtatványcsomag kiosztását, de ezt ott szigorúan azzal a feltétellel, ha az igénylő előzetesen aláírja az RMDSZ EP-jelöltjeinek aláírásgyűjtő ívét. (sic!) Ezt az EMI-seknek több madarasi lakos is megerősítette.

    Miközben olyan portákat kerestek fel, ahol még nem váltották ki az űrlapokat, vagy nem jogosultak erre a támogatásra, az egyik utcában hirtelen megjelent Bíró László alpolgármester, gépkocsival, és számon kérte a fiatalokon ottlétük célját?

    Amikor ezt az EMI-sek közölték vele, megkérdezte tőlük, hogy kitől kértek engedélyt, hogy a faluban aláírásokat gyűjthessenek? A fiatalokban mosolyt kiváltó kérdés nyomán felszólította őket, hogy haladéktalanul hagyják el Csíkmadaras község területét! Azt mondta, ennek a tevékenységnek a településen való megszervezésére ő kapott megbízást, és azt a falu népének érdekei szerint szándékszik lebonyolítani.

    Látván, hogy az EMI-sek nem kívánnak szabad mozgásukban korlátozva lenni, megfenyegette őket, hogy ha nem hagyják abba az aláírásgyűjtést, kihívja a rendőrséget. Arra a reagálva, hogy „ehhez minden állampolgárnak joga van”, Bíró így válaszolt: „fogadjunk, hogy el tudom vitetni magukat a rendőrökkel!” Többször hangsúlyozta, hogy Madaras „az ő területe”, és nem lenne jó, ha a felek „emberi mivoltukban megaláznák egymást”. Hogy ez alatt pontosan mit értett, az azóta sem derült ki.

    (erdely.ma)”

  6. L.C

    „Mindig van lejjebb” egy nagy alapigazság, amivel nem lehet eleget egyetérteni!
    Mint más, én is nagyon egyetértek. A sok egyetértésből nem nagyon fog nőni a blog forgalma…
    Részemre még az is gyanús, hogy Farkas írásával is egyetértek (hm…).
    Próbáljak egy kissé más megközelítést is.
    Szerintem más a tétje a politikusok gátlástalan küzdelmének Magyarországon és más Erdélyben. Egyfelől a nemzeti felemelkedés és prosperitás, másfelől a fennmaradás.
    A széthúzás mindig a rövid távú érdekek (pozíció, hatalom, pénz) miatt, a hosszú távú érdekek feladásával történik.
    Érdekes, itt is, ott is a politikus urak milyen könnyedén lemondanak a közösségeik hosszú távú jövőéről a jelenlegi személyes érdekeik miatt. A szöveg is sokszor hasonlít: vannak „jó” magyarok és „idegen szívűek”, „polgárok” és a többiek, stb.stb.stb.
    Könnyű irigykedni más nemzeteken, hogy milyen jól megy dolguk és jól élnek.
    Miért nem lehet példát venni az együttműködési, kompromisszum és egymást segítő képességükön is?
    Ha úgy kezdtem én is, és külön hangsúlyoznám az első szót, hogy „Mindig van lejjebb”, még hozzá teszem a végére:
    „Divide et impera”

  7. ShalomAlechem

    Úgy vélem, L.C -nek nagyon is igaza van!!!

    Különösen az ősi taktikájának mai, gátlástalan alkalmazását illetően!

  8. ShalomAlechem

    Hm…

    Különösen az “oszd meg és uralkodj” ősi taktikájának mai, gátlástalan alkalmazását illetően!

  9. ShalomAlechem

    “Az idézet először is benne volt, de nem jelent meg..)

  10. Erica Gadberry

    Some truly prize blog posts on this website , saved to fav.

  11. Sacred Heart Diet

    I am so shocked at how great the content on koncz » Blog Archive » Mindig van lejjebb. I have saved this web page and I genuinely intend on coming back again to the website in the forthcoming days. Great task keep up the great work!

  12. Lauretta Hobby

    magnificent post, very informative. I wonder why the other specialists of this sector do not notice this. You should continue your writing. I am sure, you have a great readers’ base already!

  13. computer repair cumming

    I really like that. You touched my heart!

  14. Normand Landolf

    Cheers for writing this. Very interesting

  15. cartier love bracelet

    I enjoyed the post. There is some good information here to bookmark.

  16. Watch WWE Wrestlemania 28

    I am extremely amazed with your writing skills and also with the layout on your weblog. Is this a paid theme or did you modify it yourself? Anyway keep up the nice quality writing, it is rare to see a great blog like this one today.. Bless you, Watch WWE Wrestlemania 28

  17. e-liquid

    Heya i am for the first time here. I came across this board and I find It really useful & it helped me out a lot. I hope to give something back and help others like you aided me.

  18. Jamila Mcquilkin

    Thanks a bunch for sharing this with all folks you actually know what you’re talking about! Bookmarked. Please also visit my site =). We can have a hyperlink alternate arrangement among us!