Fordulóponton?

Történelmi jelentőségű esemény történt ma az országgyűlésben: hat, de lehet, hogy tizenhat év után először diadalmaskodott a józan ész a pártpolitikai érdekek fölött. Igen, a “Gyurcsány-csomag” megszavazására gondolok, amely talán végre elindít valamit ebben az országban. Valami olyasmit, ami nem csupán szabályok és előírások változását jelenti, hanem magával hozza a közgondolkodás átalakulását is. Mert már rég itt volna az ideje lezárni a Kádár-korszakot. A sors iróniája, hogy ezt éppen a közvetlen politikai örökösei teszik meg, az úgynevezett jobboldal hangos tiltakozása közepette.

Az ellenzéknél amúgy mintha az utolsó menetre már elfogyott volna a muníció. A Fidesz frakcióvezetője pro forma felszólította Gyurcsányt az egész csomag visszavonására, de ebben ki is merült a mondanivalója. Ez is jelzi, Orbánék egyszerűen eltűntek a politikai porondról. A megszorítás tipikus ellenzéki ziccer, kihasználni mégsem tudták, néhány érdektelen sajtótájékoztatón és önellentmondásos nyilatkozaton kívül semmit sem tudtak kipréselni magukból. A Fidesz kifulladását jelzi, hogy ebben az ügyben még az exkommunista szakszervezetek is látványosabban kommunikáltak és mozgósítottak, mint ők.

A KDNP-s Lukács Tamástól hallottam ma a legszellemesebb riposztot. Gyurcsány napirend előtt azt is mondta, hogy Magyarország még mindig a béke és a stabilitás szigete, miközben Lengyelországtól lefelé egészen az Adriáig majd minden ország komoly válsággal küzd. Lukács erre at mondta: nehéz elhinni a miniszterelnök állítását, mert ma a magyarok Szlovákiába telepítik a vállalkozásukat, Ausztriába járnak vásárolni, Horvátországba pedig nyaralni, úgyhogy inkább itthon lehetnek problémák, mint a szomszédainknál. A megjegyzés természetesen válasz nélkül maradt…

Az MSZP egyébként hozta a szokásos szürke formáját. Mindenesetre biztató, hogy a romló közvélemény-kutatások ellenére még tartják magukat a pénzügyi racionalitáshoz. Kérdés, hogy meddig.

Egy pillanat történelmi jelentőségét sokszor csak utólag lehet fölismerni, mert egyáltal nem kíséri olyan nagy csinnadratta, mint ahogy azt általában elképzeljük. Mire szavazásra került a sor, a csatazaj ebben az esetben is elhalkult. Ki tudja, talán megértette az ország, hogy lépni kell végre? Szeptemberben kiderül…

És a végére egy szolgálati közlemény: a következő négy napot a sors szeszélyéből (vagy inkább kegyéből) Ausztriában töltöm, egy kis forgatással. Ha lesz internet, blog is lesz. Ha nem lesz, akkor rövid adásszünet következik…

2 válasz: “Fordulóponton?”

  1. Sergio Prottsman

    Thanks for your publication. What I want to say is that when evaluating a good online electronics go shopping, look for a site with full information on key elements such as the personal privacy statement, basic safety details, payment options, and various terms and also policies. Often take time to browse the help and FAQ areas to get a greater idea of how a shop operates, what they can perform for you, and just how you can make the most of the features.

  2. elektrische zigarette

    Its like you read my mind! You seem to know so much about this, like you wrote the book in it or something. I think that you could do with some pics to drive the message home a bit, but other than that, this is fantastic blog. A fantastic read. I’ll definitely be back.