Ami tegnap még csak a televízió által közvetített esemény volt, ma hajnalban személyes élményemmé vált: kint voltam a Köztársaság téren, és végigkövettem a randalírozókkal szembeni rendőri akciót egészen az Oktogonig.

Az MSZP központja előtt tulajdonképpen egész nyugodtan indult az éjszaka. Az viszont már előre jelezte a várható eseményeket, hogy az ott lévő néhány száz ember szinte kivétel nélkül kendővel takarta el az arcát. Tudták a híradásokból, hogy a rendőrség már a Szabadság téri események elkövetői közül is többeket megtalált a fényképek és a tv-felvételek alapján, így rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy most is hasonló összetűzésre készülnek. A pártházat, amelynek 56-ban is kitüntetett szerepe volt, már jó előre kiürítették, okulva az MTV-s ostrom tapasztalataiból. A rendőrök immár komolyan felkészültek a harcra: nagy létszámban, és a hétfő éjjelinél jobb felszereléssel vonultak föl, ott volt a lovas és a kutyás egység is.

A hangadók ezúttal alig tucatnyian lehettek, de láthatóan fölkészültek a tömeg irányítására és a rendőrök elleni harcra. Többen közülük érezhetően részegek voltak. Miután a rohamosztag elfoglalta a kijelölt pozíciót, felszólították háromszor a tüntetőket, hogy hagyják el a teret. Ennek ők természetesen nem engedelmeskedtek, így megindult lassan, lépésről lépésre a kiszorítás. A mellékutcákba nyomták vissza a rendőrök a tömeget, amely minden keze ügyébe kerülő tárgyat fegyverként próbált fölhasználni: elsősorban a kukákat (tartalmukkal együtt), a virágládákat, a járdák szélén fölállított fémcölöpöket és korlátokat. Az egyik szűk mellékutcában az ott parkoló autók tulajdonosai nem voltak elég előrelátóak: a legtöbb jármű ablakát ugyanis apró szilánkokra törték. Mi, újságírók a rendőrök sorfalával együtt mozogtunk, hol előttük, hol mögöttük álltunk, a harci helyzet függvényében. Operatőr és technikus kollégáimmal már az első percekben elszakadtunk egymástól, a nagy felfordulásban lehetetlen volt együtt mozogni. Ők csinálták a képeket, én pedig próbáltam úgy követni az eseményeket, hogy közben a szerkesztőmmel is tartani tudjam a kapcsolatot, mert rendkívüli híradókra készültünk, amiból aztán három is volt az éjjel.

Az első előállításokra már rögtön ebből a mellékutcából sor került. A rendőrök eljárásával szemben sem ekkor, sem később semmilyen kifogást nem tudnék emelni, határozottan, keményen, de felesleges erőszak nélkül fogták le az egyébként hihetetlenül agresszív randalírozókat. A Rákóczi útig viszonylag gyorsan eljutottunk. Innentől viszont meglehetősen lelassult a rendőrök rohama, igaz, itt már egy-két ezer ember is állhatott velük szemben. Az utcát a Baross térnél is lezárták, így se ki, se be nem lehetett menni, úgyhogy láttam egy-két csapdába esett és rémült pizzafutárt, aki hirtelen nem tudta, mi a teendő ilyen helyzetben.

A rendőrök ekkor ismét rendezték soraikat, jött erősítés is, meg mentők és tűzoltók, és fölkészültek az igazi tömegoszlatásra. Innetől már lényegében háztömbről háztömbre folyt a küzdelem. Először könnygázgránátokkal próbálták megtörni az ellenállást, de csak mérsékelt sikerrel. Még soha nem éreztem a szememben, az orromban és a torkomban ennek a hatását, de most az éjszaka folyamán erre tucatszor is volt alkalmam. Mit mondjak, nem az örömtől sírtam. Mivel én a rendőrök mögött haladtam, bármikor megállhattam letörölni a könnyeimet, kifújni az orromat, aki viszont a rendőrsorfal másik oldalán állt, annak biztos sokkoló lehetett tudni, hogy jönnek felé a pajzsokkal, miközben ő azt sem tudja, mi merre. A könnygáz, ahogy láttam, a rendőröket is megviselte, gázálarcot ugyanis – bár mindenkinél volt – csak néhányan vettek föl.

A tömeg dühe egyre fokozódott. A Blaha Lujza tér előtt egy primitív barikádot emeltek az utcán talált különböző dolgokból, és folyamatosan dobálták mögüle a rendőröket. A Rákócz úton van néhány ház, amelyek lábon állnak, alattuk árkádokkal. Ezeknek a fala többnyire kőlapokkal van borítva. Pontosabban csak volt: ezeket ugyanis a tömeg leszedte, kilós darabokra tördelte, és folyamatosan hajigálta. Hogy mennyire nem veszélytelen egy ilyen akcióban akár csak szemlélőként is részt venni, volt szerencsém megtapasztalni: egy ilyen kődarab ugyanis, ami átrepült a rendőrök fölött, az úton pattogva engem talált el a lábamon. Szó szerint megütöttem a bokámat…

A Blaha Lujza térnél volt a legkeményebb menet, ami érthető, hiszen hatalmas a terület, könnyebben szét tudnak szóródni vagy búvóhelyet találni a lázongók. Itt már két vízágyút is bevetettek a rendőrök, amelyek hasonlóak voltak a hétfőihez, a betonút azonban láthatóan jobban feküdt nekik, mint annak a felázott föld. Itt volt az egyetlen „tüzes” pillanata a randalírozásnak: egy rendőrautót sikerült fegyújtania a tömegnek.

A rendőrök azonban sikeresen folytatták tovább az akciót. A lázongó tömeget kettészakították, és a Nagykörúton két irányba szorították tovább. Mi az Oktogon felé vezető utat választottuk, mert láttuk, hogy arra felé lesz a keményebb küzdelem. A demonstrációnak, illetve a rendőri akciónak a New York palotánál majdnem áldozatául esett két BKV busz is, végül azonban megúszták kisebb rongálással a dolgot. Volt viszont egy utas, aki rosszkor szállt le rossz helyen, és súlyos, vérző fejsebét a mentőknek kellett ellátniuk.

Innentől már érezni lehetett, hogy a rendőrség nyerte ezt a csatát. A tüntetőből egyre kevesebb volt a sorfal előtt, és mire az Oktogonhoz értünk, szép lassan el is fogytak. Itt a rendőrök megpihentek, majd elszállították őket. Fél négyre a rend helyreállt.

Csak a szemét maradt…

Elküldve: 2006. szeptember 20., 17:50-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.