Van abban valami mélységesen elszomorító – bár közelebb van az igazsághoz, ha azt mondom: idétlen és egyszersmind szánalmas -, ahogyan a magyar politikai elit Gyurcsány Ferenc úttörő tevékenysége nyomán egyre jobban nyomul a bulvármédiában. Úgy tobzódnak, mint a játékboltban szabadjára engedett gyerekek.

Ma már szinte mindennapos, ha kinyitva az újságot, azzal kell szembesülnünk, hogy szerelembe esett Rogán Antal vagy éppen Kóka János. Előbbit fél térdre ereszkedve láthattuk viszont az egyik magazinban, amint épp megkéri legújabb választottja kezét, utóbbi viszont azzal próbálja az olvasók (értsd: egy jól behatárolható szavazóréteg) szívébe belopni magát, hogy egyébként is meglévő kisfiús imázsát félénkségének megkapó részleteivel gazdagítja. Kóka egyébként még egy beszélgetős tévéműsorba is elment, hogy érzelmeiről tájékoztassa a szélesebb közvéleményt.

Az imázsépítés másik útját választotta a honvédelmi miniszter. Szekeres Imre úgy döntött, ha már egyszer Irakba látogat, menjenek vele úgynevezett televíziós újságírók is. Úgynevezett, mert – többek között – Fábry Sándorról és Friderikusz Sándorról van szó, legalábbis a hírek szerint. A hivatalos indoklás persze így szól: “a honvédelmi tárca azt várja a közkedvelt tévések részvételétől, hogy ezáltal új oldalról is be tudják mutatni a hazai nézőknek a misszióban szolgáló katonák mindennapjait”. Azt elképzelni sem tudom, milyen eddig homályban maradt momentumokra tudja majd fölhívni a figyelmet egy protokollutazás keretei között bárki is, nemhogy a fent nevezettek. Az efféle “imázsépítés” egyébként régóta szerepel a HM repertoárján: egyszer a Sláger rádiós Bochkor Gábort kellett megröptetni vadászgépen, másszor a szintén televíziós személyiségnek nevezett Palik László versenyzett autójával(!) egy Gripen vadászgép ellenében.

Ezekből a példákból is látszik: a magyar politikusoknak és tanácsadóiknak fogalmuk sincs a bulvármédia működéséről, hatásairól. Ha egy ilyen PR-akció amatőr módon van kitalálva, csak visszafelé sülhet el. Kóka például a hitelességnek a legapróbb jelét sem tudta magára erőltetni televíziós szerelmi vallomásában, nézőként így aztán én feszengtem a képernyő előtt a verejtékes kínlódás láttán. Szekeres sem járhat jobban, mert az egésznek túlságosan is erős buli szaga van: kiröptetem Irakba borzongani a médiás haverokat (legyen mire felvágniuk itthon), hogy aztán majd kellő időben viszonozzák a gesztust egy-két benyalós riporttal – csakhogy ez végső soron nekünk kerül pénzünkbe, nem is kevésbe!

Szóval, hogy megint egy névtelen klasszikust idézzek: ez is egy szakma, uraim…

Elküldve: 2007. január 9., 22:50-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.